A hangja remegett, mégis különös bizonyosság volt benne. A kislány rózsaszín hercegnős ruhában térdelt az út menti árok mellett, ahol egy sérült motoros feküdt eszméletlenül. A motor néhány méterre hevert tőle, összetörve és eltorzulva a baleset után.
A mentősök értetlenül néztek egymásra. Senki sem értette, hogyan került ide egy kisgyerek – és miért nem hajlandó elmozdulni a sebesült férfi mellől.
A motoros légzése gyenge és egyenetlen volt. A bőrdzsekije elejét átáztatta a vér. Az egyik mentős óvatosan közelebb lépett.
– Kicsim, segítenünk kell neki – mondta nyugodtan.
De a kislány csak még erősebben nyomta apró kezeit a férfi mellkasán lévő sebre, mintha ösztönösen próbálná elállítani a vérzést.
– Már segítek – suttogta. – Azt mondta, ne engedjem el…
A felnőttek zavartan néztek egymásra. Senki sem értette, mire gondol.
A mentők már előkészítették a hordágyat, amikor a távolból halk moraj hallatszott. Először alig volt észrevehető – egy mély, tompa hang.
De másodpercről másodpercre erősödött.
A mentősök felemelték a fejüket.
Az úton, amely a baleset helyszínéhez vezetett, motorok kezdtek megjelenni.
Először egy.
Aztán három.
Majd tíz.
Egy percen belül már több tucat motor közeledett.
A fényszórók átszelték a sötétséget, a motorok dübörgése pedig megtöltötte a levegőt. A közelben állók ösztönösen hátraléptek. Olyan volt, mintha egy film jelenete elevenedne meg: egy hosszú motoros sor lassan közeledett az árok felé.
A kislány abbahagyta a sírást.
Csak halkan mondta:
– Ugye mondtam… hogy jönnek.
A motorok egymás után álltak meg. A bőrmellényt viselő férfiak leszálltak a járműveikről, és csendben néztek a fűben fekvő sérült társuk felé.
Az arcukon nem pánik volt látható, hanem aggodalom… és valami mély testvéri összetartozás.
Az egyikük, egy magas, ősz hajú férfi tetovált karokkal, lassan közelebb lépett.
– Mi történt itt? – kérdezte nyugodtan.
Az egyik mentős elmagyarázta, hogy a motoros valószínűleg elvesztette az uralmát a motor felett, és lesodródott az útról. Nemrég találtak rá.
Az ősz férfi azonban hirtelen megállt, amikor észrevette a kislányt.
A ruhája véres volt, az arcát könnyek borították, mégsem mozdult el a sérült mellől.
– Te találtad meg? – kérdezte halkan.
A kislány bólintott.
– Egyedül volt… és nagyon fázott – mondta csendesen. – Ezért énekeltem neki, hogy ne féljen.
Különös csend ereszkedett a helyszínre.
Még a mentősök is egy pillanatra megálltak.
– Lehet, hogy megmentetted az életét – mondta végül az egyikük. – Ha nem nyomtad volna a sebet, túl sok vért veszíthetett volna.
Az ősz motoros lassan letérdelt a kislány mellé.
– Hogy hívnak?
– Anna.
A férfi gyengéden a vállára tette a kezét.
– Anna… az a férfi a mi testvérünk.
A kislány nagy szemekkel nézett rá.
– Tudom – válaszolta.
A motorosok meglepetten néztek egymásra.
– Honnan tudod? – kérdezte egyikük.
A kislány egy pillanatig hallgatott, mintha összeszedné a gondolatait.
Aztán halkan kimondott egy mondatot, amitől több embernek is végigfutott a hideg a hátán.
– Mert tegnap éjjel… ő mentett meg engem.
Mindenki megdermedt.
– Hogy érted ezt? – kérdezte az ősz férfi.
Anna mély levegőt vett.
– Eltévedtem – mondta halkan. – Az úton sétáltam és sírtam. Sötét volt, és nagyon féltem. Az autók elhaladtak mellettem, de senki sem állt meg… aztán ő jött.
A kislány az eszméletlen motorosra nézett.
– Levette a sisakját, és megkérdezte, hol vannak a szüleim. Aztán hazavitt.
A hangja újra remegni kezdett.
– Mielőtt elment, mondott valamit.
– Mit mondott? – kérdezte valaki csendesen.
Anna letörölte a könnyeit.
– Azt mondta: „Ha valaha látsz egy motorost bajban, ne félj. Mi mindig vigyázunk egymásra.”
Több motoros lehajtotta a fejét.
– Megígértem neki – suttogta a kislány. – Ezért maradtam.
Ekkor a mentősök óvatosan a hordágyra emelték a sérült férfit. A légzése már valamivel stabilabb lett.
A mentőautó szirénája felhangzott az éjszakában.
Mielőtt az ajtók bezáródtak volna, az ősz motoros lehajolt Annához, és halkan ezt mondta:
– Ma… a családunk része lettél.
Ahogy a mentő elindult, a hosszú motoros sor lassan követte.
És mindazok, akik látták ezt a jelenetet, tudták: valami különlegesnek voltak tanúi.
Mert a hősök nem mindig bőrdzsekit viselnek és nem mindig motoron érkeznek.
Néha egy hős csak egy kis hercegnőruhás kislány… aki egyszerűen betartotta az ígéretét.
Отправить ответ