A sziréna nem üvöltött, de a kék és piros fények úgy vágták ketté a sötétséget, mint egy kés. Visszatükröződtek a falakon, a régi fényképeken, Mrs. Patterson remegő kezén, ahogy a forró teát szorította.
Elsápadt.
— Istenem… — suttogta. — Ez miattad van? Valami rosszat tettél?
Már tudtam a választ.
Igen. Természetesen.
Ebben a környékben néha már az is szabályszegés, ha valaki túlélni akar.
Felcipzáraztam a kabátomat az államig, és kiléptem. A szél egyre erősödött, a hó csapkodta az arcomat. A rendőrautó félig betemetve állt az út szélén.
A rendőr kiszállt. Magas volt, negyvenes éveiben járhatott, az arca vörös volt a hidegtől. A garázsom felé nézett, ahonnan a generátor egyenletes zúgása hallatszott, majd sóhajtott.
— Jó estét, uram. Bejelentést kaptunk. A szomszédok szerint… túl hangos berendezést használ.
Keserűen elmosolyodtam.
— Hajnali háromkor. Mínusz harminc fokban. Hóvihar közepén.
Bólintott.
— Pontosan ezt írták.
Egy pillanatig csend volt közöttünk.
A környék teljesen halottnak tűnt. Nem égett egyetlen lámpa sem. Csak a szél, a hó és a csontig hatoló hideg.
— Ez az én generátorom — mondtam nyugodtan. — Szabályosan van felszerelve. Engedélyekkel. Nem táplál vissza a hálózatba. Csak fűtök. Magamnak. És a szomszédnőmnek.
A Mrs. Patterson háza felé mutattam.
— Hány éves? — kérdezte.
— Hetvennyolc.
Halkan káromkodott.
— Várjon egy pillanatot.
Odament az autóhoz, beszélt a rádión, majd visszatért.
— Hivatalosan meg kellene büntetnem… — kezdte. — De őszintén…
Elhallgatott.
— Milyen erős a generátor?
— Két házat is elbír. Miért?
Lesütötte a szemét.
— Van egy feleségem és két gyerekem. Nálunk sincs áram. A ház kihűl. A fiam asztmás. Az inhalátor elektromos.
Abban a pillanatban mindent megértettem.
Ez nem szabályokról szólt.
Hanem félelemről.
— Hozzon hosszabbítót — mondtam. — Rácsatlakoztatjuk magukat.
Felnézett, meglepődve.
— Tényleg?
— Gondolkodás nélkül.
Húsz perccel később két rendőrautó állt a házam előtt. Nem ellenőrzés miatt.
Hanem segítségért.
Kábeleket húztunk az idősekhez, családokhoz, azokhoz, akik a sötétben és hidegben dideregtek.
Mrs. Patterson forró teát hozott termoszban.
Mások takarókat.
Valaki gyertyákat.
Mások ételt.
Azok az emberek, akik évekig vitatkoztak parkolóhelyeken, most együtt dolgoztak.
És tudja, mi volt a legfurcsább?
A HOA többé nem írt.
Sem levelet.
Sem fenyegetést.
Sem panaszt.
Mert mindenki tudta:
Ha nincs ez a „hangos generátor”, azon az éjszakán valaki talán nem élte volna túl.
Három nap múlva visszatért az áram.
A rendőr újra eljött. Civilben. Egy házi süteménnyel.
— A feleségemtől — mondta. — Azt üzente: „Köszönjük annak, aki felmelegítette a gyerekeinket.”
Mrs. Patterson ma is minden reggel integet az ablakból.
És a generátor?
Még mindig a garázsban áll.
És már senki sem panaszkodik rá.
Mert néha a szabályok csak papíron léteznek.
Az emberség viszont életeket ment.
Отправить ответ