Amikor a taxi megállt a házuk kapuja előtt, a szíve hevesebben vert, mint valaha. Kifizette a sofőrt, felvette a bőröndjét, és halkan belépett az udvarra. A házban égett a villany.
„Vár rám…” — gondolta mosolyogva.
Elővette a kulcsát.
Az ajtó nyitva volt.
Ez furcsának tűnt. Gabriel soha nem hagyta nyitva a házat.
Csendesen belépett.
És ekkor meghallotta a nevetést.
Egy nő nevetését.
Hangos volt. Szemtelen. Idegen.
Amelia megdermedt.
— Gabriel, te olyan vicces vagy! — hallatszott a nappaliból.
— Érted bármit megtennék, szerelmem — válaszolta.
Szerelmem…
Ez a szó úgy vágott bele a szívébe, mint egy kés.
A keze remegett. Lassan előrelépett, mintha a lábai nem engedelmeskednének neki.
Benézett a nappaliba.
És meglátta őket.
Gabriel a kanapén ült. Az ölében egy fiatal nő, Amelia köntösében. Az ő köntösében.
A lány nevetett, átölelte. Gabriel pedig ugyanúgy simogatta, ahogy régen Ameliát.
Abban a pillanatban Amelia világa összeomlott.
Nem sikított.
Nem sírt.
Csak állt.
Mint egy szobor.
— Amelia?… — suttogta Gabriel, amikor meglátta.
A lány megfordult.
— Ki ez? — kérdezte gúnyosan.
Amelia letette a bőröndöt.
— A felesége vagyok — mondta halkan.
A szobában halálos csend lett.
Gabriel felugrott.
— Drágám, én… te csak holnap jöttél volna…
— Tehát ha holnap jövök — suttogta Amelia —, folytattad volna?
Hallgatott.
És ezzel mindent bevallott.
A könnyek végigfolytak Amelia arcán.
— Három év… — remegett a hangja. — Három évig bíztam benned… imádkoztam értünk…
Eltakarta az arcát.
Ekkor Olivia berohant.
— Asszonyom… bocsásson meg… el akartam mondani… — zokogta.
— Tudtad? — kérdezte Amelia.
Olivia lehajtotta a fejét.
— Igen… megfenyegetett… féltem…
Amelia keserűen elmosolyodott.
— Mindenki félt. Csak én voltam vak.
A szeretőre nézett.
— Takarodj ki a házamból.
— Hamarosan az enyém lesz — vágott vissza a lány.
Amelia Gabrielre nézett.
— Igaz ez?
Hallgatott.
És ez elég volt.
Aznap éjjel Amelia nem aludt.
Az ágyon ült, a kezében az esküvői fotóval.
— Hogyan lehettem ilyen naiv… — suttogta.
Reggel döntött.
Nem lesz áldozat.
Erős lesz.
Egy hét múlva Gabriel megkapta a bírósági idézést.
Amelia beadta a válókeresetet.
A legjobb ügyvédeket fogadta fel.
Kiderült, hogy a vagyon nagy része az ő nevén volt.
Házak. Számlák. Befektetések.
Minden.
Gabriel összeomlott.
— Kérlek, adj még egy esélyt… — könyörgött.
— Már adtam. És te eldobtad — felelte nyugodtan.
Három hónap múlva minden lezárult.
Bella eltűnt.
A pénzzel együtt.
Amelia új életet kezdett.
Alapítványt hozott létre a megcsalt nők támogatására.
Olivia mellette maradt — már nem szolgálóként, hanem barátként.
Egy este Amelia ezt mondta neki:
— Köszönöm, hogy mellettem maradtál.
— Megérdemli a boldogságot — felelte Olivia könnyeivel küszködve.
Amelia elmosolyodott.
— Most már tudom.
Néha az árulás összetöri a szívet.
De néha a láncokat is széttöri.
És felszabadít.
Отправить ответ