A tizenkét éves Maja először repült egyedül. Rajta volt egy kopott kabát, szakadt sportcipő és egy kicsi, régi hátizsák, amelyben két könyv, egy törött telefon és egy fénykép volt az édesanyjáról — arról a nőről, akit nemrég elveszített. Anyja halála után egy jótékonysági alapítvány jegyet ajándékozott neki, hogy eljuthasson a nagynénjéhez Brooklynba, és új életet kezdhessen.
A repülőgép utasterében senki sem figyelt a lányra. Mindenki a saját dolgaival volt elfoglalva. Csak egy férfi vetett rá olykor egy-egy pillantást — Viktor Hale, a híres milliárdos, akinek hideg tekintetéről és könyörtelen üzletemberi hírnevéről mindenki tudott.
A repülés nyugodtan telt, amíg Viktor hirtelen el nem sápadt, és a mellkasához nem kapott. Egy másodperccel később eszméletlenül zuhant a földre. Az utasok megdermedtek, sikolyok töltötték meg a kabint, de senki sem tudta, mit tegyen.
Csak Maja emlékezett arra, hogyan tanította meg az anyja az újraélesztésre. Felugrott, odarohant a férfihoz, és hangosan kiáltotta:
— Fektessék a földre! Gyorsan, a fejét hátra!
Mindenki pánikban engedelmeskedett. A lány nyomni kezdte a mellkasát, és levegőt fújt be, ahogy az anyja tanította. A percek végtelennek tűntek. Aztán Viktor hirtelen köhögni kezdett, és mély levegőt vett. A kabin tapsviharban tört ki — az emberek nem hittek a szemüknek.
Amikor a repülőgép leszállt, a férfit hordágyon vitték el. Maja félrehúzódva állt, a hátizsák szíját szorítva. Mielőtt elvitték, Viktor kinyitotta a szemét és ránézett. Az ajkai alig mozdultak — valamit suttogott. De a motorok zúgása elnyomta a szavakat.
Később Maja megtudta, mit mondott akkor.
És ezek a szavak örökre összetörték a szívét… 😱😱😱
Amikor a repülő már elhagyta a kifutópályát, és az emberek a terminálban szétszéledtek, egy légiutas-kísérő odalépett Majához.
— Kislány — mondta halkan —, Mr. Hale kérte, hogy adjam át neked ezt.
A kezében egy összehajtott papírlapot és egy arany névjegykártyát tartott. Maja remegő ujjakkal kinyitotta a levelet. Csak néhány sor volt rajta, egyenetlen kézírással, mintha sietségben írták volna:
„Köszönöm az életemet. De lehet, hogy valójában én mentettem meg a tiédet.”
A lány nem értette, mit jelent ez. Azt hitte, a milliárdos csak köszönetet mond neki. De néhány nappal később minden világossá vált.
A hírekben felhangzott:
„A híres üzletember, Viktor Hale, saját kórházában hunyt el, és teljes vagyonát… egy ismeretlen kislányra, Maja B.-re hagyta.”
Maja dermedten bámulta a régi televízió képernyőjét, miközben a bemondó olvasta a végrendelet sorait. Nem volt ereje sírni. Csak egy dolog visszhangzott a fejében — az a suttogás, amit nem hallott meg a repülőn.
Néhány héttel később egy ügyvédi irodából hívták. Egy hideg hangú férfi szólt bele a telefonba:
— Kislány, Mr. Hale nemcsak pénzt hagyott rád. Hagyott neked egy levelet is.
A borítékban, amely drága tintaszagot árasztott, egy fehér lap volt rövid üzenettel:
„Emlékeztettél rá, hogy a szív nem csupán egy szerv. Amikor megláttam benned önmagamat — kicsit, elveszettet, de erőset —, megértettem, mennyire hiába éltem. Ha ezt olvasod — tudd meg, te vagy a legfontosabb tettem.”
Maja sokáig nézte ezeket a szavakat. És hirtelen megértette — amikor ő megmentette a férfi életét, a férfi megmentette az ő sorsát.
Könnyek gördültek végig az arcán, de ezúttal — nem a fájdalomtól.
Megértette, hogy most már nemcsak múltja van, hanem jövője is.
De az igazi sokk akkor érte, amikor kinyitotta a levél utolsó oldalát. Legalul, az aláírás alatt, egy dátum állt…
három nappal a repülés előtt.
A levelet még azelőtt írta, hogy Maja megmentette volna. 😱😱😱