De amikor megnéztem a biztonsági kamerák felvételeit, valami olyat láttam, amit soha életemben nem fogok elfelejteni 😨

Ez a bolt volt az életem. Minden polcot, minden dobozt, minden csomagot ismertem. Olyan volt, mint a saját otthonom. Az első eltűnt terméknél azt gondoltam, tévedés történt a leltárban. Aztán egy hét múlva eltűnt egy újabb. Mindig a legdrágább dolgok: az elit sajt, a prémium kávé, a legfinomabb csokoládé.

Egy idő után már nem lehetett véletlen. Leültem a dolgozókkal, és nyíltan megkérdeztem tőlük: „Ki csinálja ezt?”
A tekintetük őszinte volt. Senki nem vallotta be, senki nem idegeskedett. Csak értetlen arcokat láttam. Ennek ellenére az áruk továbbra is eltűntek.

Egy este elhatároztam, hogy visszanézem az összes kamerafelvételt. Hosszú órákon át ültem a monitor előtt, míg egyszer csak megállt bennem az ütő.

A raktárban, éjjel, amikor senkinek sem kellett volna ott lennie, egy halvány árnyék mozdult meg. Először azt hittem, a fény játszik velem. Visszatekertem, újra és újra megnéztem. Aztán tisztán láttam: valami mozog a polcok között. Nem ember, hanem egy homályos, áttetsző alak. Egy doboz megemelkedett a földről – magától! – és lassan eltűnt a kép szélén.

A szívem a torkomban dobogott. Másnap hívtam a rendőrséget. Amikor megmutattam nekik a felvételt, először nevettek, de ahogy lelassítottuk a képet, mindannyian elnémultak.
A képernyőn egy halvány, ködszerű figura jelent meg. Mozgott, nyúlt, és mintha egy fehér, hosszan elnyúló kéz vette volna el a terméket, majd… eltűnt.

A rendőrök átkutatták az egész boltot. Nem találtak betörésnyomot, nem voltak ujjlenyomatok, lábnyomok – semmi. Mintha a tolvaj soha nem is létezett volna.

Attól az éjszakától kezdve nem tudtam aludni. Minden este visszamentem a boltba, egyedül. Leültem a hátsó raktárban, és vártam. A harmadik éjszakán, valamikor hajnali három körül, halk zörgést hallottam. A polcok között mozgás. Felvettem a telefonom, és néztem. Egy alak… áttetsző, mint a füst… lassan közeledett. Megállt a hűtő előtt, kinyitotta, kivett egy darab sajtot – majd eltűnt a semmibe.

Másnap azonnal felszereltettem hőkamerákat és infravörös érzékelőket. És amit az új felvételeken láttam, még ijesztőbb volt.
Pontosan 2:47-kor minden éjjel hirtelen lehűlt a levegő. A hőkamera egy emberi alakú hideg foltot mutatott, ami néhány percig mozgott, majd eloszlott.

Elkezdtem utánanézni az épület múltjának. Kiderült, hogy a bolt helyén régen egy húsfeldolgozó üzem raktára állt. 1999-ben tűz ütött ki, és két dolgozó – egy fiatal raktáros és az éjszakai őr – bennégett. A holttesteket pontosan ott találták, ahol most a hűtőpult áll.

Akkor minden világossá vált. Nem emberek lopnak tőlem. Hanem azok, akik itt haltak meg. Talán a lelkük nem tudott elmenni. Talán csak visszajárnak, hogy elvegyék azt, amit életükben sosem kaphattak meg – a legjobb, a legdrágább dolgokat.

Nem haragszom rájuk többé. Ha néha reggel hiányzik valami a polcról, már nem keresem az okát. Csak csendben azt mondom:
„Vigyétek, ha kell. Csak ne bántsatok.”

És tudod, mi a legkülönösebb?
Amióta ezt kimondtam, minden elcsendesedett. Nem tűnik el semmi. De néha, amikor kinyitom a boltot reggel, megérzem a levegőben egy finom füstszagot… és látom, hogy az egyik kávésdoboz enyhén remeg.
Mintha valaki láthatatlan köszönne — halkan, a túlvilágról.