Pontban este nyolc óra volt. Az asztalon gyertyák égtek, a bor a poharakban csillogott, és halk zene szólt a háttérben. A szívem hevesen vert. Minden apró részletre figyeltem — tökéletes akartam lenni. Egy pillanatra újra nőnek akartam érezni magam.

Két éve hagyott el a férjem. Egy nap egyszerűen csak közölte, hogy „új életet akar”. Huszonnyolc év házasság után. Az első hónapokban úgy éreztem, mintha meghaltam volna belül. Aztán egy nap megjelent ő.

A szomszédom volt. Kedves, figyelmes, mindig mosolygott rám, amikor találkoztunk a parkban. Idővel elkezdtünk beszélgetni, kávézni, sétálni. Ő volt az első, aki újra elhitette velem, hogy még mindig szerethető vagyok.

Aztán egy nap megkérdezte, találkozhatnánk-e „csak kettesben”.
És én igent mondtam.

Különleges estét akartam. Otthon, gyertyafénynél, finom vacsorával. Minden tökéletesen sikerült — amíg meg nem hallottam a kopogást.

Pontban nyolckor.

Odamentem az ajtóhoz, és amikor kinyitottam… megdermedtem.

Ott állt ő — de nem volt egyedül.

Mögötte egy fiatal nő állt. Magas, gyönyörű, határozott tekintettel. A szeme szinte lángolt.

– Jó estét – mondta halkan, de kemény hangon. – Én vagyok a felesége.

😨 Minden összedőlt

Egy pillanat alatt eltűnt a gyertyafény varázsa. A szoba hirtelen hideg lett.
A férfi zavartan nézett rám.
– Nem úgy van, ahogy gondolod… – kezdte.

De a nő félbeszakította.
– Tényleg? Két teríték, bor, rózsák… Úgy tűnik, pontosan úgy van, ahogy gondolom.

Belépett a lakásba, mintha otthon lenne. Körbenézett, megérintett egy poharat, megállt az asztal előtt.
– Romantikus. Ezt nekem sosem csináltad – mondta keserű mosollyal.

Én csak álltam, szólni sem tudtam. A gyomrom összeszorult, a kezem remegett. Nem akartam elhinni, hogy ez velem történik meg.

💥 A vacsora rémálommá vált

A nő felemelt egy borospoharat, megtöltötte, és így szólt:
– Egészségünkre. A szerelemre, ami mindig fáj.

Aztán megitta, letette a poharat, és kiment az ajtón. Egyetlen szó nélkül.

A férfi csendben állt. A szeme tele volt szégyennel.
– Bocsáss meg – suttogta. – Nem akartam, hogy így legyen.

Nem válaszoltam. Csak odaléptem a gyertyákhoz, és elfújtam őket. Egyenként.

A sötétségben hirtelen minden világos lett.

💔 Másnap reggel

Nem sírtam. Csak ültem az asztalnál, és néztem a kihűlt vacsorát. Tudtam, hogy ez a vég. De valahol mélyen éreztem: ez az én új kezdetem is.

Néhány héttel később elutaztam a Balatonhoz. A vízparton ültem, hallgattam a hullámokat, és mosolyogtam.

Aztán egy nap levelet kaptam.
Tőle.

„Elment. És én most jöttem rá, hogy elvesztettem az egyetlen igazi nőt.”

Nem válaszoltam.
Csak összetéptem a levelet, és beledobtam a vízbe.

Mert abban a pillanatban végre szabad voltam.