Vagy olyan korban nőttél fel, amikor még fekete-fehér televíziók álltak a nappalikban. Első pillantásra úgy néz ki, mint egy vasaló. Mások szerint inkább egy játékporszívóra hasonlít, amit babaházakhoz terveztek. Megint mások meg vannak győződve róla, hogy egy eltorzult kenyérpirító, amely egy régi sci-fi filmből szökött meg.
És te? Valószínűleg fogalmad sincs, mi lehet ez.
De ha mégis tudod… ideje szembenézni egy kissé kellemetlen igazsággal: te bizony egy másik korszak gyermeke vagy.
Egy árulkodó nyom: ez a szerkezet olyan hangot adott ki, mint egy fúró, és egy átlagos családi vacsorát pillanatok alatt akciófilmmé változtatott.
Ma furcsának, nehézkesnek, sőt egyesek számára ijesztőnek tűnik. Valaha azonban teljesen hétköznapi volt. Ott volt a konyhában, a kredencben vagy gondosan elrejtve egy szekrény mélyén, mintha egy veszélyes eszköz lenne, amelyet csak különleges alkalmakkor szabad elővenni. És minden egyes alkalommal, amikor működésbe lépett, különös feszültség telepedett a szobára.
A gyerekek elhallgattak. A felnőttek összenéztek.
Egy rövid kattanás.
Aztán — a zaj.
Ezt a hangot lehetetlen elfelejteni. Beleégett az emlékezetbe, az idegekbe, a mindennapok hangulatába. Éles, mechanikus, könyörtelen volt. A mai készülékek igyekeznek halkak lenni, diszkrétek, szinte észrevétlenek. Ez a tárgy nem törődött ilyesmivel. Nem akart kedves lenni. Egyértelműen jelezte: „Most dolgozom.”
Abban a pillanatban megszakadtak a beszélgetések. A televízió háttérzajjá vált. Valaki idegesen elmosolyodott, más befogta a fülét, megint más tisztelettel figyelte a folyamatot. Mindenki tudta, hogy valami fontos történik.
Ez a tárgy nem a kényelemről szólt.
Hanem az eredményről.
A mai generációk számára mindez szinte érthetetlen. Ők érintőképernyőkön nőttek fel, automatikus programokkal és szinte hangtalan motorokkal. Nem értik, miért kellett egy nehéz, fémes eszközt kézben tartani, érezni a vibrációt és elviselni a zajt egyetlen feladat miatt. Nem tudják, hogy a technológia régen nem próbált barátságos lenni. Kitartást és erőt követelt.
Éppen ezért vált ez a tárgy egy egész korszak jelképévé.
Egy olyan korszaké, amikor a tárgyak évtizedekig szolgáltak. Amikor javítottak, nem pedig kidobtak. Amikor egy működő gép hangja a mindennapok része volt, nem pedig panasz tárgya. A fejlődés hangos volt, súlyos és nem tett úgy, mintha más lenne.
Ma ez az eszköz meglepetést, nevetést vagy döbbenetet vált ki. Padlásokon bukkan fel, régi házakban vagy bolhapiacokon. Lefotózzák, feltöltik az internetre, és hitetlenkedve kérdezik:
„Ez meg micsoda?”
„Ki használta ezt?”
„Hogyan lehetett ezzel együtt élni?”
Akik tudják a választ, többnyire hallgatnak.
Mert pontosan tudják, mit jelent.
Emlékeznek arra, hogyan gyűjtötte össze a családot egyetlen helyre. Arra, hogyan vált a figyelem középpontjává. Arra a pillanatra, amikor a hangja jelezte: most valami különleges történik.
És ha mindez számodra semmit sem mond, nincs ok az aggodalomra. Ez csak azt jelenti, hogy az idő megkímélt.
De ha már körvonalazódik benned a pontos megnevezés…
Ha szinte hallod azt a jellegzetes zajt…
Ha egy pillanatra végigfut rajtad a hideg…
Akkor nem csupán egy tárgyat ismertél fel.
Hanem a saját múltadat.
Отправить ответ