Hűtött áru, rendezett csomagolás, megfelelő lejárati dátum. Az a fajta étel, amit gondolkodás nélkül beteszünk a kosárba. A csirkehúst ma egészségesnek, könnyűnek, „biztonságosnak” tartjuk. Gyerekeknek adjuk, időseknek ajánljuk, sportolók étrendjének alapja.
Azon az estén azonban történt valami, ami örökre megváltoztatta a véleményemet erről az élelmiszerről.
Szokás szerint megmostam a csirkemellet hideg víz alatt, mielőtt főzni kezdtem volna. És ekkor vettem észre valami nyugtalanítót. A hús szétesett. Nem egyszerűen elszakadt — szó szerint vékony rostokra hullott szét, mintha nem is egy darabból állna, hanem szálakból lett volna összerakva. Nem tartotta meg az alakját, nem volt rugalmas, nem volt tömör.
Ott álltam mozdulatlanul.
A látvány teljesen természetellenes volt. Nem így néz ki a normális hús. Számtalanszor készítettem már csirkét, de ilyet még soha nem tapasztaltam. Az egész olyan volt, mintha nedves papírt vagy szétfőtt anyagot tartanék a kezemben, amit gond nélkül szét lehet bontani ujjal.
Azonnal felmerült bennem a kérdés: mi ez egyáltalán?
Majd egy másik, sokkal ijesztőbb gondolat: tényleg ezt esszük?
Mi történik a csirkehússal?
Később utánanéztem a jelenségnek, és kiderült, hogy ez nem egyedi eset. Egyre gyakrabban fordul elő, és szorosan összefügg a modern, ipari baromfitartással. A csirkéket ma arra tenyésztik és etetik, hogy extrém gyorsan érjék el a vágósúlyt.
A testük azonban nem képes lépést tartani ezzel az ütemmel. Az izomszövet nem fejlődik megfelelően. Ennek következménye a megváltozott szerkezetű hús: túl rostos, túl puha, vizes vagy éppen széteső. Ez nem természetes tulajdonság, hanem izomszerkezeti rendellenesség.
Mégis gond nélkül megjelenik az üzletek polcain.
Miért nem beszél erről senki?
A legnyugtalanítóbb a hallgatás. A csomagoláson nincs figyelmeztetés, nincs magyarázat. Amíg a termék megfelel az alapvető élelmiszer-biztonsági előírásoknak, eladhatónak számít.
Akkor is, ha furcsán néz ki.
Akkor is, ha főzés közben szokatlanul viselkedik.
Akkor is, ha ösztönös undort vált ki abból, aki elkészíti.
Megtanultuk csak a lejárati dátumot ellenőrizni. De a valódi probléma ma már mélyebben rejtőzik. Sok termék ételnek látszik, étel íze van — de a minősége erősen kérdéses.
Egy gondolat, amitől végigfut a hideg az emberen
Ahogy néztem, ahogy a csirkemell darabjaira hullik a víz alatt, egy kellemetlen kérdés fogalmazódott meg bennem:
ha ez történik a csirkével, mi lehet a többi élelmiszerrel?
Hányszor ettünk meg valamit gondolkodás nélkül? Hányszor adtuk a gyerekeinknek, abban a hitben, hogy jót teszünk velük? Az olyan szavak, mint „friss”, „könnyű” vagy „egészséges” megnyugtatnak minket — de nem mondanak el mindent.
Ez az egyszerű csirkemell számomra figyelmeztetéssé vált.
Kell-e félnünk?
A pánik nem megoldás. De a közöny sem. Érdemes figyelni az ételek állagára, szerkezetére, viselkedésére elkészítés közben. Tudatosítani, hogy az olcsó ár gyakran rejtett költséggel jár — és ezt a költséget sokszor a saját egészségünkkel fizetjük meg.
Mert ebben a történetben nem az a legijesztőbb, hogy a hús szétesik.
Hanem az, hogy mindez lassan megszokottá válik.
Igen, ezt esszük.
Nap mint nap.
Egészen addig, amíg egyszer szó szerint szét nem hullik a kezünkben.
Отправить ответ