Az a dokumentum, amelyet az egyik rendőr a kezében tartott, végre megmagyarázta, miért találkozott ez a félelmetes külsejű motoros férfi és ez a vékonyka kislány minden szombaton, pontosan délben ugyanabban a McDonald’sban. Miért szólította a gyerek „Medve bácsinak”, és miért nem érintette meg soha másképp, csak amikor fel kellett emelnie, hogy elérje a játékos vitrin tetejét.
A rendőr arca alig láthatóan megváltozott, amint átfutotta a szöveget.
A vendégek suttogása, az összehúzott szemöldökök, a lopva megörökített telefonvideók — mind hirtelen elnémultak.
Olyan csend lett, hogy még az üdítőautomata sziszegése is élesen hatott.
A papír nem volt más, mint egy hivatalos kapcsolattartási ütemezés, bírósági pecséttel és bírói aláírással.
Elismerte Bernard Dalton, becenevén Medve, mint ideiglenesen kijelölt gyámtartó, akit a gyermekvédelmi szolgálat rendelt ki Lily Carter számára, aki hét éves volt.
Feketén-fehéren szerepelt benne: szombatonként 12:00 és 14:00 között engedélyezett találkozás.
A lapon az alsó sarokban egy kézzel írt kiegészítés is volt, kék tollal, az ügyben eljáró szociális munkás aláírásával:
„Az otthoni incidens során a kijelölt gyámtartó volt az egyetlen cselekvő felnőtt. Beavatkozása nélkül a kiskorú nem élte volna túl.”
A műszakvezető nő, aki az imént még összefont karral figyelte a jelenetet, elsápadt.
A kasszás fiú elkerekedett szemmel nézett a papírra.
Az az anyuka pedig, aki az előbb még aggódva szorította magához a kisfiát, lassan elengedte őt, mintha ráébredt volna, mit tett.
De a legnagyobb döbbenet az arcán annak a rendőrnek látszott, aki a dokumentumot olvasta.
Felnézett Medvére — most először nem a koponyás tetoválásokat, a fekete bőr mellényt vagy az arcán végigfutó heget látta, hanem egy férfit.
Egy férfit, aki egy füsttel teli lakásból cipelt ki egy köhögő gyereket, vállsérüléssel és féloldalasan, de csak akkor volt hajlandó kórházba menni, miután a kislányt biztonságba helyezték.
Az a „veszélyes motoros”, akitől mindenki tartott, aznap este az egyetlen bátor ember volt.
— Dalton úr… vagy inkább Medve — kezdte végül halkan a rendőr. — Sajnáljuk. Egy bejelentés miatt érkeztünk.
Medve biccentett.
— Tudom, biztos úr. Vannak rossz emberek a világban. Maguknak pedig kötelességük utánajárni.
Lily, aki eddig szótlanul kapaszkodott a férfi mellényébe, most felnézett rá, hangja pedig remegett:
— Medve bácsi… el fognak vinni? Úgy, ahogy apát elvitték?
A rendőr lassan letérdelt, levette a sapkáját, és megpróbált kedvesen beszélni:
— Nem, kicsim. Senki sem viszi el őt. Ő itt lehet, és joga van itt lenni.
Lily szeme megtelt könnyel.
— De apa azt mondta, hogy te vagy a szörny… hogy mindent te rontottál el… hogy miattad történt minden…
Medve arca megrándult. A két rendőr összenézett — ők ismerték az aktát.
Látták a fotókat.
Olvasták a jelentést arról az otthoni erőszakos estéről, ahol a valódi szörnyet bilincsben vitték el.
— Néha — mondta csendesen a rendőr — azok, akik bántanak, úgy beszélnek azokról, akik megvédik az áldozatot, mintha ők lennének a bűnösök. Így könnyebb nekik.
Отправить ответ