Fogalma sem volt róla, hogy a felesége — aki könyvelő — évek óta készíti neki a saját „ajándékát”…
— Mindent átirattam. Már semmink sincs.
Gábor ugyanolyan könnyed közönnyel mondta ezt, ahogyan régen a kocsikulcsát hajította a komódra. Rám sem nézett, miközben levette a drága nyakkendőt — azt, amit a legutóbbi házassági évfordulónkra kapott tőlem.
Egy pillanatra megmerevedtem a tányérral a kezemben. Nem a fájdalomtól. Nem is a döbbenettől. Inkább attól a furcsa, szinte testi érzéstől, mintha a mellkasomban megfeszült volna egy vékony húr, amely hamarosan megszólal.
Tíz év. Tíz hosszú évig vártam erre a pillanatra. Türelmesen, mint egy pók, amely a hálóját nem a sarokban, hanem egy vállalkozás legmélyén szövi — száraz pénzügyi kimutatások, sorok és számok között, ahol a bosszú hangtalanul tud növekedni.
— Mit értesz pontosan azon, hogy „mindent”, Gábor? — kérdeztem nyugodt, szinte jeges hangon. Lassan letettem a tányért az asztalra.
Végre felém fordult. A szemében diadal villant, rosszul leplezve. Sírást várt. Jelenetet. Összeomlást. Egyiket sem kapta meg.
— A házat. A céget. A számlákat. Mindent, Anna — élvezettel ejtette ki a szavakat. — Újrakezdem. Új életet.
— Évával? — kérdeztem halkan.
Az arca egy pillanatra megfeszült. Nem számított rá, hogy tudom. A férfiak gyakran naivak. Azt hiszik, hogy egy nő, aki fejben tartja egy többmilliós forgalmú cég minden fillérjét, nem veszi észre a „reprezentációs költségeket”, amelyek valójában egy titkos életet finanszíroznak.
— Semmi közöd hozzá! — csattant fel. — Meghagyom az autót. És a lakást pár hónapra. Nem vagyok szörnyeteg.
Elmosolyodott. Egy jóllakott ragadozó mosolya volt, aki biztos benne, hogy az áldozata már nem menekülhet.
Lassan leültem vele szemben, a kezemet az asztalra tettem.
— Tehát mindazt, amit tizenöt évig együtt építettünk, egyszerűen odaajándékoztad egy másik nőnek?
— Ez üzlet, Anna! Te ezt nem érted! — emelte fel a hangját. — Befektetés! A jövőmbe! A szabadságomba!
Az övébe. Nem a miénkbe.
— Értem — bólintottam. — Könyvelő vagyok. És pontosan értem a befektetéseket. Különösen azokat, amelyek nagy kockázattal járnak.
Nem tudta, hogy attól a naptól kezdve, amikor évekkel ezelőtt megláttam a telefonján az üzenetet: „Várlak, drágám”, elkezdtem készülni. Nem kiabálással. Nem könnyekkel. Hanem egy mappával a számítógépemen, amelynek a neve ez volt: Tartalék.
— Aláírtad az ajándékozási szerződést az üzletrészedről? — kérdeztem közömbösen, mintha az időjárásról beszélnénk.
— Mi közöd hozzá?! — robbant ki. — Vége van! Takarodj!
— Csak kíváncsi vagyok — mosolyodtam el halványan. — Emlékszel arra a pontra az alapszabályban, amit 2012-ben tettünk bele?
Az üzletrész harmadik személyre történő átruházásáról. A másik alapító közjegyző által hitelesített írásos beleegyezése nélkül.
Az arca elsápadt. A mosolya eltűnt.
— Ilyen pont nem létezett!
— De igen. Horizont Kft. Két alapító. Ötven–ötven százalék. A 7.4-es pont „b” alpontja. Bármilyen eladás vagy ajándékozás érvénytelen az én hozzájárulásom nélkül.
Nyugodtan, tagoltan beszéltem. Minden szó pontosan talált.
— Hazudsz! — kapta fel a telefonját. — Felhívom Viktort!
— Nyugodtan — vontam vállat. — Dr. Farkas Viktor hitelesítette a dokumentumokat. Mindent megőriz. Mindig.
A hívás rövid volt.
Amikor megfordult, az arcán pánik ült.
— Ez lehetetlen… Bíróságra megyek!
— Menj csak — feleltem. — De ne feledd: ügyvezetőként a cég vagyonának kijátszása már büntetőjogi kategória.
Összerogyott a széken. A ragadozó eltűnt. Csak egy sarokba szorított ember maradt.
— Mit akarsz? — suttogta. — Pénzt? Mennyit?
Felálltam.
— Egyensúlyt.
Lemondasz az ügyvezetői posztról.
Átadod a részesedésedet.
És én nem teszek feljelentést.
A csend nehéz volt.
Végül rekedten megszólalt:
— Adj egy tollat…
Lassan írt alá. Minden aláírás veszteség volt számára.
Elvettem a papírokat.
— Egy órád van összepakolni — mondtam. — A kulcsokat hagyd az asztalon.
— És Éva? — kérdezte halkan.
Az ajtónál megálltam.
— Ő is megkapja a kimutatásokat. Hiszek az átláthatóságban.
Kiléptem.
Az este hideg volt és tiszta.
Tíz év várakozás ért véget.
Nem bosszút álltam.
Csak lezártam a mérleget.
És végre minden szám pontosan stimmelt.
Отправить ответ