Aznap este először fel sem ismertem őt.
Egy elegáns férfi állt előttem sötét kabátban, egyenes tartással, nyugodt tekintettel. Csuklóján finom óra csillogott, kezében bőrtáska. Úgy nézett ki, mint aki mindent elért az életben.
De a szemei…
Azokat soha nem felejtem el.
Ugyanazok voltak, mint azon a hideg téli estén — fáradtak, mélyek, tele fájdalommal, mégis reménnyel.
— Elnézést… — kérdeztem halkan. — Ismerjük egymást?
Elmosolyodott.
— Igen. Egy hónapja itt dolgozott esténként. Akkor jöttem be ide két kislányommal. Csak egy hamburgerre volt pénzünk.
A szívem összeszorult.
— Maga volt az?
— Igen. És maga megvette nekünk a vacsorát. Ellenszolgáltatás nélkül.
Könnyek szöktek a szemembe.
— Csak azt tettem, amit helyesnek éreztem…
Mély levegőt vett.
— Nem tudja, mit jelentett ez nekünk.
Félrehúzódtunk, hogy ne zavarjuk a vendégeket.
— Akkoriban teljesen padlón voltam — kezdte. — Elvesztettem a munkám. A cég csődbe ment. A megtakarításaim elfogytak. Néha az autóban aludtunk, néha menhelyen. A lányaimnak azt mondtam, kaland ez.
Megremegett a hangja.
— Aznap volt az idősebb lányom születésnapja. Csak egy hamburgerre futotta. Szégyelltem magam. Kudarcot vallottnak éreztem magam.
Szótlanul hallgattam.
— Amikor kihozta azt a tálcát… — folytatta — a lányaim hosszú idő után először nevettek. Azt hitték, csoda történt.
A szemembe nézett.
— Maga miatt nem adtam fel.
A könnyeim végigfolytak az arcomon.
— Másnap elmentem egy újabb állásinterjúra. Az ötödik volt egy hónap alatt. Már nem reméltem semmit. De felvettek.
Halvány mosoly jelent meg az arcán.
— Ma már van biztos munkám. Egy kis lakásom. És a lányaimnak saját ágyuk van. Először az életükben.
Megszólalni sem tudtam.
— Mindez… miattam?
— Maga miatt, — javított ki nyugodtan.
Kinyitotta a táskáját, és elővett egy borítékot.
— Hónapokig kerestem magát. Nem tudtam a nevét. Csak az arcát.
Felém nyújtotta.
Bent egy levél és egy csekk volt.
Az összegtől elakadt a lélegzetem.
— Ezt nem fogadhatom el…
— Ez nem visszafizetés, — mondta. — Ez egy ajánlat.
Komolyan rám nézett.
— Nyitottam egy kis éttermet. Szükségem van egy vezetőre. Egy jó szívű emberre. Magát szeretném.
Megdermedtem.
Abban a pillanatban kinyílt az ajtó.
Két kislány szaladt be.
Meleg kabátban, mosolyogva, ragyogó szemekkel.
— Apa! Ő az?
Hozzám rohantak, és megöleltek.
— A varázslatos tálcás néni! — nevetett a kisebbik.
— Miattad volt a legszebb születésnapom! — tette hozzá a nagyobbik.
Letérdeltem, és magamhoz szorítottam őket.
És akkor megértettem:
Néha egyetlen jó cselekedet…
Három életet is megváltoztathat.
Ha szeretnéd, tudom még:
Отправить ответ