A farkas nem hagyta el a koporsót.
Először csak suttogás hallatszott, néhányan idegesen nevettek, mások megpróbálták elzavarni az állatot — de Charlie, az a karpáti farkas, akit Júlia egykor megmentett, mozdulatlanul maradt. Rátette a fejét a menyasszony hófehér fátylára, és mély, föld alól feltörő hangon felvonyított. Nem haraggal, nem dühösen — hanem valami olyan fájdalommal, amit az emberek már régen elfelejtettek érezni.

„A farkas nem hagyta el a nő koporsóját…” — suttogta valaki, és a templomban fagyott csend lett.
Ekkor valaki észrevette: Júlia ujja, az a vékony gyűrűsujj, megmozdult. Olyan gyengén, hogy a legtöbben azt hitték, képzelődnek. De Charlie megérezte. Felugrott, fogaival megragadta a koporsó szélét, és vadul rángatni kezdte. A fa nyikorgott, az emberek hátráltak.

— Vigyék el innen! — kiáltotta egy férfi.
— Ne bántsák! — szólt közbe egy idős asszony. — Ő valamit tud… amit mi nem.

Júlia… az a lány, akinek szíve tele volt szeretettel. Egykor a hegyek között talált egy sebesült farkaskölyköt, lába vascsapdába szorult. Gondosan kiszabadította, ápolta, etette, és amikor a vadállat már újra járt, megsimogatta, és azt mondta neki:
— Ha valaha eltűnnék, keress meg.

És most — a sors mintha beteljesítette volna ezt az ígéretet.
A menyegző napja gyásznappá vált. Júlia a templomban összeesett. A szíve megállt. Az orvosok csak annyit mondtak: „hirtelen halál.” Fehér ruhája lett a halotti leple. Ivan, a vőlegény, dermedten állt.

De a farkas ott maradt. Nem mozdult. Hallgatott. Mintha hallotta volna azt, amit senki más.
— Nézzék! — kiáltott valaki. — Az ajkai nem kékek!

És valóban. Júlia bőre nem volt hideg, csak halvány, mint a téli hajnal. Egy idős férfi odalépett, megszagolta a levegőt, és elfehéredett:
— Keserű mandula… ki hozott ide mandulaesszenciát?

A farkas ekkor mélyet szimatolt, majd halkan nyüszíteni kezdett. Odaért a koporsóhoz, és orrával megérintette Júlia nyakát. Az emberek rémülten nézték, ahogy a lány bőre alatt finom remegés fut végig.

— Ez lehetetlen! — suttogta az orvos. — Talán… csak mély kábulat? Katalépzia? Vagy… gyenge mérgezés…

Abban a pillanatban kinyíltak a templomajtók. Két mentős és egy rendőr lépett be.
— Névtelen bejelentés érkezett — mondta a rendőr. — Valaki látta, hogy az éjjel két ember a hullaház körül ólálkodott.

A mentősök a koporsóhoz léptek. Egyikük keze megreszketett, de levette a fedelet.
Tizenhét másodpercnyi halálos csend után Júlia felsóhajtott.
Nem álomban. Valóban. Lélegzett.

A templomban sírás és kiáltás keveredett.
Ivan térdre esett, keze remegett, miközben Júliát nézte. A farkas egy lépést tett hátra, és csendben figyelte.

A lány kinyitotta a szemét. Először csak fényeket látott, majd egy ismerős alakot.
— Te… megtaláltál engem — suttogta.

Charlie leült mellé. Nem mozdult. Csak lélegzett.
És ekkor mindenki megértette: ez nem csoda volt. Ez ígéret volt, amit egy ember és egy vadállat kötött egymással régen, a hegyek közt.

Később, amikor a mentők elvitték Júliát, a rendőr átkutatta a termet.
Az asztal alatt apró üvegcsét talált. A címke leszakadt, de pár betű még olvasható volt: „aceto…”.
— Acetonitril — mondta egy tanár. — Kis adagban is mérgező. Cianid keletkezik belőle.

Ki tehette? Mindenki hallgatott.
Akkor a menyasszony barátnője hátralépett.
— Nem… nem akartam bántani senkit… csak féltékeny voltam…

Charlie felmordult. Nem támadóan — figyelmeztetően.
És mindenki tudta. A bűnöst nem az emberi szem, hanem a farkas szíve találta meg.

Később, amikor Júlia felépült, visszatért a hegyekbe.
Ott, ahol egykor a kis farkast kiszabadította, újra találkoztak. A hó csendesen ropogott a talpa alatt.
A farkas odalépett hozzá, és lehajtotta a fejét. Júlia megsimogatta a heget a lábán.
— A szeretet adósság, amit az élet visszafizet — mondta halkan.

A farkas felnézett az égre, és felvonyított.
Nem fájdalmasan — hanem győztesen, szabadon, mint aki tudja, hogy legyőzte a halált.
A hang visszhangzott a völgyekben, majd beleolvadt a szélbe.

Attól a naptól fogva, amikor Júlia és Ivan gyertyát gyújtanak, mindig kinyitják az ablakot a hegyek felé.
És néha, a csöndes éjszakában, hallani lehet egy mély, hosszú üvöltést.
A farkas hangját — aki egyszer már visszahozta az életet, és soha többé nem engedte el.