De hirtelen az állatorvos valami különöset vett észre…

Sokan mondják, hogy az állatok szeretete tisztább, őszintébb, mint az embereké. Ők nem ítélkeznek, nem hazudnak, nem árulnak el. Egyszerűen csak szeretnek – teljes szívből. Ezért is olyan fájdalmas, amikor el kell tőlük búcsúzni.

A férfi az állatorvosi rendelőben ült, és nem tudta elhinni, hogy eljött ez a nap. Előtte feküdt a kutyája – az a társ, aki vele volt jóban-rosszban, boldogságban és bánatban, évekig. Együtt öregedtek meg, együtt éltek át mindent. Most azonban a kutya alig lélegzett, és az orvos szavai, miszerint „nincs remény”, úgy szúrták át a férfi szívét, mintha tőrt döftek volna belé.

— Kérem, adjanak még pár percet — mondta halkan.

Az orvos bólintott. A férfi letérdelt, és óvatosan megfogta kutyája mancsát.
— Bocsáss meg, barátom, ha nem adtam meg neked mindent, amit megérdemeltél. Szeretlek. Nem akarom, hogy elmenj.

A kutya lassan kinyitotta a szemét, és mintha megértette volna minden szavát, fejét gazdája kezébe fektette. A férfi sírni kezdett. A könnyei a kutya bundájára hullottak, és abban a pillanatban valami megváltozott.

Az állatorvos már készítette az injekciót, amikor a monitor hirtelen jelezni kezdett. A szívverés… erősebb lett. A légzés is stabilabbnak tűnt. Az orvos meglepetten nézett fel.
— Várjanak… valami történik!

A férfi döbbenten nézett az orvosra, majd a kutyájára. A kutya apró mozdulatot tett a farkával, majd egy halk nyüszítés hallatszott.

— Ez nem lehet igaz… — suttogta az asszisztens.

Az állatorvos közelebb hajolt. — Még nem adta fel. Valamiért… harcol.

A férfi megfogta kedvence fejét, és halkan ismételgette:
— Itt vagyok, ne félj. Nem hagylak magadra.

Az orvos félretette az injekciót, és újra megvizsgálta az állatot. A képernyőn a mutatók lassan, de biztosan javultak.
— Ilyet még nem láttam, — mondta. — Mintha az élet utolsó pillanatában valami visszahúzná őt… talán az ön hangja.

Napok teltek el, és a kutya állapota csodával határos módon javulni kezdett. Újra evett, felült, majd megpróbált felállni. Minden nap erősebb lett, és az orvosok nem tudták megmagyarázni, hogyan lehetséges ez.

Egy hét múlva az állatorvos mosolyogva fogadta a férfit.
— Nem tudom, hogyan, de a kutyája teljesen stabil. Ez… valóságos csoda.

A férfi könnyeivel küszködve válaszolt:
— Nem csoda, doktor úr. Csak szeretet. Ő érezte, hogy szükségem van rá.

Attól a naptól kezdve minden más lett. A férfi megtanulta értékelni minden napot, minden pillantást, minden mozdulatot. Tudta, hogy amit megélt, több volt, mint egyszerű történet — az volt az élő bizonyíték, hogy a szeretet életet adhat, még akkor is, amikor minden remény elveszett.

Az állatorvos később gyakran mesélte ezt a történetet tanítványainak:
— Az orvostudomány sok mindent meg tud magyarázni, de a szeretet erejét soha.

És amikor a férfi esténként a kandalló mellett ült, kutyája pedig fejét az ölébe hajtotta, mindig ugyanazt gondolta:
„A halál közel volt… de a szeretet visszahozta őt az életbe.”

Mert most már biztosan tudta: az igazi szeretet képes legyőzni még a halált is.