Egy újabb beteg panaszai után a főorvos magához hívatta az ápolónőt.
– Mától nem dolgozol többé nővérként – mondta hidegen. – Egyszerű gondozó leszel, és a betegek fürdetése lesz a feladatod.
– De miért? – kérdezte döbbenten a nő.
– Mindenki panaszkodik, hogy állandóan a telefonodon lógsz.
– Beteg a lányom… tudnom kell, hogy jól van-e…
– Nem érdekel – vágta rá a főorvos. – Tedd, amit mondok, vagy írhatod a felmondásodat.

Az ápolónő kénytelen volt beletörődni. Már másnap egy fiatal férfihoz küldték, aki egy baleset után teljesen megbénult. Csak a fejét és a szemeit tudta mozgatni. Évek óta feküdt mozdulatlanul a kórteremben.

A nő segített a betegszállítónak átemelni őt a kádba. Megengedte a vizet, beállította a hőmérsékletet, öntött bele egy kis habfürdőt, majd óvatosan elkezdte lemosni a testét. A helyiségben csend volt, csak a víz csobogása hallatszott.

Aztán hirtelen valami megmozdult.

Az ápolónő szeme sarkából észrevette, hogy a férfi vállán, a bőr alatt valami elmozdult. Mintha egy árnyék futott volna végig a bőr alatt. Megdermedt. Talán csak a fénnyel játszott a víz? De a mozgás megismétlődött – lassan, alig észrevehetően.

– Istenem… – suttogta.

A férfi szeme kitágult, és rekedten próbált megszólalni:
– Ne… érj… hozzá… ott…

A nő hátrált, de a buborékok szétváltak a hátán, és akkor meglátta: vékony, sötét vonalak kúsztak a bőr alatt, mintha élő erek mozogtak volna. A nő sikoltott, de a férfi sírni kezdett.
– Segíts… kérlek… ők… bennem vannak…

A nő reszketve kitépte a dugót, felkapta a törölközőt és kiszaladt, hogy orvost hívjon.

A főorvos dühösen lépett be.
– Már megint valami hisztéria? – morogta.
De amikor meglátta, mi történik a beteg testén, elsápadt. Valami tényleg mozgott a bőre alatt. Azonnal lezáratta a helyiséget és hívta a fertőtlenítő csapatot.

Másnap az ápolónőnek azt mondták, hogy a férfit „áthelyezték”. Tilos volt beszélnie az esetről.

Otthon azonban nem talált nyugalmat. Éjjelente hallotta a férfi hangját álmában, amint suttogja:
– Miért hagytál el? Miért nem segítettél?

Három nap múlva visszament a kórházba. Az osztályt hermetikusan lezárták, az orvosok védőruhában jártak. Egy régi kollégája félhangosan súgta:
– A boncoláskor apró átlátszó kapszulákat találtak a bőre alatt… valami mozgott bennük…

A nő szíve kihagyott egy ütemet. Hirtelen eszébe jutott, hogy amikor a férfit mosta, egy sötét csepp rácsöppent a karjára. Azóta viszketett a bőre. Felemelte az ujját, felhúzta az ingujját… és látta.

Valami lassan megmozdult a bőre alatt.

Sikoltott.

Senki sem látta többé.

Néhány héttel később a városban furcsa betegség ütötte fel a fejét. Az emberek viszketésről, szúró érzésről, majd arról panaszkodtak, hogy „valami mászik bennük”. Az egész kórházat bezárták, az épületet fertőtlenítették.

Egy idős takarító később azt mesélte, hogy éjjel fekete zsákokat és fémkonténereket láttak elszállítani, rajtuk a felirat:
BIOLOGIAI VESZÉLY.

És a régi szárny alagsorában, ahol minden kezdődött, még ma is ég egy fény.
A falak mögül halk kaparászás hallatszik.
És a fürdőszoba falán – halványan, de még mindig látható – ott van egy női kéz nyoma. Azé az ápolónőé, aki csak a munkáját akarta megmenteni… és helyette egy borzalmat szabadított el, amit soha senkinek nem kellett volna látnia.