Amikor ez a férfi belépett valahova, a levegő megfagyott. Az emberek elnémultak, a tekintetek rá szegeződtek, és a suttogások elkezdődtek: „Nézd, mekkora!” – mondták csodálkozva. A magassága – 2 méter 36 centiméter – olyasmi volt, amit kevesen tudtak felfogni. De kevesen tudták, hogy ebben az óriási testben egy érzékeny, magányos lélek lakott, aki egész életében vágyott valamire, amit a legtöbben természetesnek vesznek: az igazi szeretetre.

Gyerekkora óta más volt. Míg a többiek futkároztak az udvaron, ő csak nézte őket – egy fejjel, két fejjel, végül három fejjel magasabbról. Az orvosok különös esetnek nevezték: óriásnövés, azaz gigantizmus. A csontjai túl gyorsan nőttek, az izmai fájtak, a szíve fáradt volt. De a legnagyobb fájdalmat nem a testében érezte, hanem a lelkében.

A nők mindig mosolyogtak rá – kíváncsian, udvariasan –, de egyik sem tekintett rá férfiként. „Te túl nagy vagy nekem” – mondták, mintha ezzel mentegetnék magukat. Ő nevetett, de belül összetört. Évek teltek el, és 56 éves korára már beletörődött: valószínűleg egyedül fog meghalni, anélkül, hogy valaha is megérintette volna valaki, aki igazán szereti.

Aztán egy napon minden megváltozott.

Egy kis boltba ment kenyeret venni. A pult mögött egy fiatal, mosolygós nő állt. Alacsony volt – csupán 168 centiméter –, de a szeme ragyogott, mint a napfény. Nem ijedt meg tőle, nem bámulta kíváncsian, csak ennyit kérdezett:
— Segíthetek valamiben, uram?
Ekkor valami megmozdult benne. Évtizedek óta először nem érezte magát különcnek, csak embernek.

Elkezdtek beszélgetni. Először néhány szó, aztán egyre több. Napról napra közelebb kerültek egymáshoz. A nő nem félt tőle, nem érdekelte a 28 év korkülönbség. Egyszer csak azt mondta:
— Nem a magasság számít, hanem a szíved mérete. És a tiéd hatalmas.

Fél év után megtörtént, amit senki nem várt: megkérte a kezét. A gyűrű olyan aprónak tűnt a kezében, hogy szinte eltűnt az ujjai között, de a pillanat varázslatos volt. A nő könnyek között mondta ki az igent. Az esküvő szerény volt, mégis megható. Amikor táncoltak, mindenki elnémult: az óriás lehajolt, a nő a mellkasához simult, és mintha megállt volna az idő.

Nem sokkal később megszületett a csodájuk – egy kisfiú. Amikor az apa először karjába vette, a kórterem elnémult. A hatalmas férfi, aki egész életében szenvedett a külvilág ítéleteitől, most sírva nevetett.
— Most már tudom, miért éltem eddig — mondta halkan.

A ház, ahol élnek, különleges. Minden bútor, minden ajtó az ő méreteire készült. De ami igazán nagy benne, az a szeretet. A nő minden reggel felnéz rá, és mosolyogva mondja:
— Minden nap veled kezdődik, és ez a legszebb dolog a világon.

Sokan bámulják őket az utcán. Egyesek csodálattal, mások gúnyosan. De ők már nem törődnek ezzel. Tudják, hogy az igazi szerelem nem ismer sem magasságot, sem korhatárt.

Ma a férfi már több mint hatvanéves. Botra támaszkodik, de még mindig hatalmas. Mellette a felesége, aki soha nem félt tőle, és fiuk, aki az apja mosolyát örökölte. Hárman együtt sétálnak, és mindenki utánuk fordul – de most már nem a mérete miatt, hanem mert sugároznak valamit, amit kevesen értenek: békét, szeretetet, összetartozást.

És ha valaki megkérdezi tőle, hisz-e a sorsban, mindig ugyanazt mondja:
— Igen. Mert egy nap csak kenyeret akartam venni… és megtaláltam az életem értelmét.