Amikor ma ránéznek Nóra fényképeire, az emberek többsége egyszerűen nem akarja elhinni, hogy ugyanarról a személyről van szó. A szeme ugyanaz maradt, de minden más gyökeresen megváltozott. Ezt a változást azonban nem csodamese vagy könnyed fogyókúrás siker története hozta el. Sokkal inkább hosszú évek fájdalma, szégyene és önmaga elleni harca.

Nóra egész életében küszködött a súlyával, de soha nem gondolta volna, hogy egyszer eléri a 260 kilót. Eleinte a munkahelyi stresszre fogta, a rendszertelen étkezésre, a kialvatlanságra. A férje pedig azt hajtogatta, hogy így is szereti. Csakhogy az a szerelem, amelyből lassan kikopik a tisztelet, előbb-utóbb összeomlik. És az ő kapcsolatukban a tisztelet halk, alig észrevehető módon tűnt el.

Amikor először meglátta a mérlegen a 258 kilogrammos számot, összeomlott. Úgy érezte, a teste már nem az övé, a saját élete pedig kicsúszik a kezéből. Egyre gyakrabban gondolta azt, hogy teher mindenki számára – még a férje számára is. És mint később kiderült, nem is tévedett.

Egy este a férje közölte vele, hogy nem bírja tovább. Hogy van valaki más. A hangja nem remegett, nem tétovázott. Mintha csak egy teljesen természetes döntést jelentett volna be. Nóra számára azonban ez a mondat olyan volt, mint egy tűszúrás a szívben: hirtelen, hideg és kegyetlen.

De a legfájdalmasabb pillanat csak ezután következett. Néhány hét múlva teljesen véletlenül összefutott volt férjével és az új partnerével. Menekült volna, de már késő volt. Összetalálkozott a tekintetük. És abban a pillanatban az új nő szemében valami olyasmit látott, amit soha nem felejt el: őszinte, mély sajnálkozást.

„Még a férjem szeretője is sajnálkozva nézett rám” – meséli Nóra. „Akkor éreztem először, hogy tényleg elértem a mélypontot.”

Ez a pillanat azonban nem megtörte őt, hanem felrázta. Hirtelen felismerte, hogy ha nem változtat, végleg elveszíti önmagát. Nem a férje miatt akart változni, nem azért, hogy bebizonyítson bármit is. Egyszerűen élni akart, és nem tovább sodródni egy testben, amely már teljesen tönkretette.

Nóra először nem az étrendjén változtatott, hanem a gondolkodásmódján. Meg kellett tanulnia újra értékes emberként tekinteni önmagára. Ezután jöttek az első kicsi lépések: rövid séták, apró változások az étkezésben, első kis győzelmek. Öt kiló mínusz. Aztán tíz. Később húsz.

Két év alatt összesen majdnem 200 kilót adott le. Az orvosai csodának nevezték. A média inspiráló példaként emlegette. De Nóra jól tudta, hogy a legnagyobb győzelem nem a mérlegen elért eredmény volt, hanem az, hogy sikerült kijutnia abból a lelki sötétségből, amelyben évekig élt.

Ma már teljesen más emberként lép az utcára. Ha megkérdezik tőle, mit mondana az exférjének, mosolyogva válaszolja:

„Semmit. Nem miatta változtam meg. Magam miatt.”

És talán éppen ez adja meg történetének az igazi erejét. Nem a fogyás mennyisége, nem a számok, hanem az, hogy egy nő képes volt a teljes összeomlásból felállni, és új életet építeni – olyat, amelyben végre önmaga lehet.