Eleinte azt hittem, csak játszik, úszkál a vízben, de amikor közelebb értem, rájöttem, hogy teljesen mozdulatlan.
– Biztosan megfulladt – motyogtam, és kinyújtottam a kezem, hogy kiemeljem a vízből.

Óvatosan a karjaimba vettem. Megpróbáltam megrázni, hátha magához tér, de hiába. Úgy tűnt, mintha életét vesztette volna.

És ekkor történt valami borzalmas.

Amikor a medvékölyköt tartottam, halk, alig hallható csipogást hallottam, mintha valaki víz alatt próbálna sikítani. Megdermedtem, a szívem egyszerre töltődött félelemmel és reménnyel. A kölyök nem volt halott. Apró teste remegett, és a szeme egy pillanatra kinyílt… és én valami megfoghatatlant láttam a tekintetében.

Ez nem volt állati tekintet. Fájdalom, félelem és majdnem emberi szorongás tükröződött benne. Hátrahőköltem, rémülten a saját reakciómtól. A víz körülöttünk mintha életre kelt volna: örvények kezdtek kialakulni, és a fák ágai meghajoltak, mintha valaki láthatatlan erő húzná lefelé őket. A kölyök tovább csipogott, de a hang a tudatomba hatolt, pánikot és zavart okozva.

Segítséget próbáltam keresni. Felhívtam a barátaimat, megpróbáltam mentőt hívni, de minden furcsán hatott. Hazatérve a kölyökkel, suttogást hallottam. Eleinte azt hittem, a szél hozza, de a szavak egyre tisztábbak lettek: „Segíts… engedj el…”

A testem megdermedt. Nem értettem, hogyan adhat ki ilyen hangot egy ilyen apró lény. Hirtelen a kölyök éles, hangos sikoltást hallatott, ami végigcsengte a szobát. Letettem a földre, és ekkor történt valami hihetetlen.

Apró teste elkezdett változni. Szőre elsötétedett, szemei megnőttek, apró karmok jelentek meg a kis arcán. Jeges félelem öntött el minden porcikámat. Ez már nem volt medvékölyök. Ez egy rémálomszerű lény volt.

Megpróbáltam kiszökni, de az ajtó nem nyílt. A falak recsegtek, mintha maga a valóság tiltakozna a menekülésem ellen. A lény fenyegető kíváncsisággal nézett rám, csipogása rémisztő sikoltássá változott, mintha valamit követelne, amit nem értettem.

Ekkor értettem meg: nem volt véletlen. Valami a folyóban – valami ősi és gonosz – engem választott ki. A medvékölyök csupán előjel volt.

Másnap reggel a kölyök eltűnt. A földön csak egy apró nedves tappancsnyom és egy csepp sötét víz maradt. De a félelem… a félelem megmaradt. Élt bennem, mintha az egész ház velem lélegzett volna, emlékeztetve arra, hogy még a legártatlanabb dolgok – mint egy apró medvékölyök a folyóban – is valódi rémálom kezdetét jelenthetik.