Kiválasztott egy elegáns üdülőhelyet, lefoglalt egy szobát két főre, a repülőjegyeket pedig gondosan elrejtette az autóban, az iratok alá. A feleségének előre elkészített egy tökéletes fedőtörténetet — sürgős munkakiküldetésről szóló hivatalos papírokkal.

Azon az estén fáradtan érkezett haza, szinte közömbösen.
„Holnap elutazom” — mondta röviden.
A felesége csak bólintott. Az elmúlt hónapokban Arthur hideg, ingerlékeny és távolságtartó lett. Annyira biztos volt a hazugságában, hogy fel sem merült benne: a nő már mindent tud.

A gyanú régóta ott motoszkált benne. Az ösztöne azt súgta, hogy nem a munka áll a háttérben, hanem egy másik nő. Bizonyíték azonban nem volt — egészen addig az éjszakáig.

Késő éjjel, amikor Arthur mélyen aludt, halkan lement a garázsba. Zseblámpát kapcsolt, és átkutatta az autót. Néhány perc elég volt. Megtalálta a jegyeket: két név, két hely — és mellette egy idegen nő neve.

Egy pillanatra megdermedt. A fájdalom szinte összeroppantotta. Mély levegőt vett, majd visszament a házba. Hosszú órákon át ült némán a konyhában, könnyek és jelenetek nélkül.

Kiabálhatott volna. Felébreszthette volna, botrányt csinálhatott volna, vagy felhívhatta volna a szeretőt.
De más utat választott.

Reggel, miközben Arthur pakolta a bőröndjét, ő tökéletesen nyugodt volt. Reggelit készített, mosolygott, megkérdezte, elrakta-e a töltőt. Arthur minden gyanúja szertefoszlott. Abban a pillanatban a férfi megszűnt férj lenni a szemében.

Amint becsukódott mögötte az ajtó, cselekedni kezdett. Higgadtan, érzelmek nélkül. Ügyvéd, közjegyző, dokumentumok. A férfi ártatlannak hitt utazása a legalkalmasabb időponttá vált a döntéshez.

Három nappal később Arthur megpróbált hozzáférni a közös bankszámlához — sikertelenül. Újra próbálta. Hívta a feleségét. Semmi válasz. Üzenetek: elolvasva, reakció nélkül.

Aznap este egy borítékot vittek fel a szállodai szobájába. Benne volt minden: a repülőjegyek másolatai, pénzügyi kivonatok, a válási kérelem és egy rövid üzenet, az ő kézírásával:

„Biztos voltál benne, hogy nem tudok semmiről. Tévedtél. Élvezd a nyaralást. Ez az utolsó, amit még én fizetek.”

Arthur újra és újra elolvasta a sorokat. A világ hirtelen instabillá vált körülötte. A szerető beszélt hozzá, de ő már nem hallotta. Először értette meg igazán, mit veszített el.

Amikor hazatért, üres lakás várta. Nem maradtak fényképek, személyes tárgyak, emlékek. Az asztalon csak a kulcsok és a gondosan elrendezett iratok feküdtek.

Nem volt kiabálás. Nem volt nyilvános bosszú. A nő egyszerűen elment — úgy, hogy utána már semmit sem lehetett visszacsinálni.

Néha a legerősebb megtorlás nem hangos és nem látványos. Hanem a csend, a józanság és a méltóság. És erre Arthur egyáltalán nem volt felkészülve.