A reggeli levegő élesen mart a tüdőmbe, de nem lassítottam. Egyetlen gondolat zakatolt bennem: hogyan kerülhetett hozzá Lily egyik ruhája?

A kutya a városrész szélén lévő régi park felé rohant. Oda, ahová Lily annyira szeretett járni rajzolni. Volt ott egy kis fahíd, megkopott padok és egy hatalmas juharfa. Pont alatta mondta egyszer, egészen halkan:
„Anya, ha egyszer nem lennék itt, akkor is megtalálnál.”

Akkor megmosolyogtam, és megkértem, ne mondjon ilyeneket.

Most ezek a szavak darabokra tépték a szívemet.

Baxter hirtelen megállt. Letette a sárga pulóvert a földre, majd vadul kaparni kezdte a nedves talajt. Közelebb léptem, és megláttam valamit.

Egy hátizsák sarka kandikált ki a földből. Kicsi volt. Kék. Az elején egy sárga csillaggal.

Lily hátizsákja.

Térdre rogytam. Úgy remegett a kezem, hogy alig tudtam kihúzni a cipzárt. Odabent a rajzfüzete volt. A lapok kissé nedvesek voltak, de a rajzok épek maradtak. Egy ház. Mi hárman. Lily, az apja és én — mindannyian mosolygunk.

A rajz fölé gyerekes betűkkel ez volt írva:
„Ha nem leszek itt, akkor is veled maradok.”

Abban a pillanatban mintha megszűnt volna a világ.

Nem sírtam. Nem kiabáltam. Csak ültem ott, miközben Baxter mellém telepedett, és a fejét a vállamra hajtotta. Ő tudta. Végig tudta.

Később a rendőrség elmondta, hogy a baleset után valaki összeszedett néhány személyes tárgyat az út széléről. Nem jelentette. Nem szólt senkinek. Egyszerűen eltűnt. De Baxter felismerte Lily illatát. Kereste őt. Nap mint nap. Még akkor is, amikor mi már elbúcsúztunk tőle.

Aznap este először léptem be újra a szobájába. Levettem a polcról egy másik pulóvert — pontosan olyat, amilyet Lily viselt. Magamhoz szorítottam, és akkor megértettem: a fájdalom nem múlik el. Csak átalakul.

Egy hónappal később visszatértem a parkba. A juharfára egy kis fa táblát erősítettem, rajta a felirattal:
„Itt rajzolt egy kislány, aki szerette az életet.”

Baxter azóta is minden nap kiáll az ajtó elé, és az utat figyeli. Néha halkan nyüszít. Már nem tartom vissza.

Mert most már tudom —
vannak lelkek, amelyek soha nem tűnnek el.
Csak más módon maradnak velünk.