A markológép áttörte a sziklát – a bányászok ledermedtek a rémülettől: SENKI sem számított erre!

Egy átlagos munkanapnak indult minden a Nyugat-Csehország egyik eldugott kőbányájában. A bányászok hajnalban leereszkedtek a mélybe, a gépek zúgása visszhangzott a szűk alagutakban, és a levegőt finom por töltötte meg. A cél egyszerű volt: tovább bontani a sziklafalat, ahol a geológusok ígéretes kőzetréteget jeleztek.

Aztán hirtelen megváltozott a hang. A markológép foga nem kőbe ütközött, hanem valami másba — valami üresbe, fémesbe, hidegbe. A gépkezelő azonnal leállította a motort. A bányában néma csend lett. Csak a vízcseppek halk koppanása hallatszott a mélyben.

– „Ez nem kő…” – suttogta az egyik munkás.
– „Akkor mi a fene?” – felelte a másik, miközben megérintette a furcsa felületet.

A por leülepedett, és mindannyian látták: a sziklába ágyazva egy tökéletesen sima, sötétszürke fémlemez rejtőzött. Nem volt rajta rozsda, nem tűnt ember alkotta szerkezetnek. Valami volt ott odalent, mélyen a föld gyomrában — valami, ami nem tartozott oda.

A mélyben – a csend előtti pillanat

A mérnökök kamerát eresztettek le a repedésen át. A monitoron egy hatalmas, geometriailag szabályos üreg tárult eléjük. A falakból halvány fény szivárgott, mintha maga a kő világított volna. A középen… valami feküdt.

Első pillantásra egy embernek tűnt. De nem volt ember. A test fémesen csillogott, a bőr hideg ezüstszínt tükrözött. Az arc nyugodt volt, szinte élőnek hatott — túl tökéletes, túl mozdulatlan.

– „Talán egy szobor…” – mondta valaki.
De mielőtt bárki reagálhatott volna, a kamera képe megremegett. A lény szemhéja lassan megmozdult.

A föld remegni kezdett. Mély, tompa morajlás zúgott végig a járatokon. A lámpák villogtak, majd kialudtak. A bányászok kiabálva rohantak kifelé, miközben a markológép fémteste recsegve dőlt a földre.

A kapu kinyílik

Mire az első katonai egységek megérkeztek, az alagút bejárata részben beomlott. A fémes szerkezet, amit a bányászok felfedeztek, most résnyire nyitva állt. A hasadékból forró levegő és mély, zúgó hang áradt, mintha valami lélegzett volna odabent.

A hatóságok lezárták a területet, mindenkit elhallgattattak. A hivatalos közlemény szerint „geológiai üreg” volt, természetes képződmény. De akik ott dolgoztak, tudták: ez hazugság.

Egy héttel később a bányászok közül az egyik férfi eltűnt. Az autóját a bejáratnál találták meg, motorja járt, az ajtó nyitva volt. Az ülésen apró, fekete fémrészecskék hevertek — ugyanabból az anyagból, amit a sziklában találtak.

A félelem terjed

A környékbeliek éjszakánként különös fényeket láttak a hegyoldalban. A rádiók zavarosan szóltak, a háziállatok nyugtalanok lettek. Néhányan azt mondták, hallották, ahogy valami lassú, nehéz léptekkel mozog a föld alatt.

Aztán megjelent egy videó az interneten. A felvétel homályos volt, de a forrás szerint a bánya biztonsági kamerájáról származott. A képen egy magas, emberi alak haladt a járatban. A teste fémesen csillogott, a szemei fehéren izzottak. A lépései ütemesek voltak, és a kamera épp akkor kapcsolt ki, amikor a lény felnézett — egyenesen a lencsébe.

Az igazság, amit el akarnak rejteni

A kormány szerint egy „régi ipari objektum” maradványai kerültek elő. De a kiszivárgott dokumentumok másról árulkodnak. A fém, amit találtak, nem ismert semmilyen földi ötvözetként. A szerkezetbe vésett jelek egyik nyelvre sem hasonlítottak.

A tudósok, akik lementek a helyszínre, állítólag soha nem tértek vissza. A katonai járművek napokig őrizték a hegyet, majd hirtelen mindenki eltűnt onnan. A bejáratot betemették, a területet lezárták.

De a helyiek szerint a hegy ma is „lélegzik”.
Néha éjfél után mély, fémes koppanás hallatszik a föld alól.
Egy, majd még egy.
Mintha valaki odabent… visszakopogna.