Valaha egy egyszerű, természetes szépségű lány volt. Olyan, aki nem harsány sminkkel vagy feltűnő stílussal hívta fel magára a figyelmet, hanem azzal a csendes, finom vonzerővel, amely ritkán marad észrevétlen. Álmai szerények voltak: egy szerethető munka, nyugodt otthon, néhány fénykép egy családi albumban, hogy később emlékezzen a fiatalságára.

Egy nap azonban megszületett benne egy gondolat, amely lassan, észrevétlenül nőtt tovább. A vágy, amely eleinte ártalmatlannak tűnt, idővel megszállottsággá vált: tökéletesnek lenni, igazi „baba-arcot” teremteni magának.

Kezdetben csupán egy apró ötlet volt. Egy olyan álom, amely a legtöbb emberben idővel eltűnik. De nála ez másképp alakult. A gondolat célkitűzéssé, majd kötelező úttá vált. Minden napja ennek a tökéletlenségtől való menekülésnek rendelt alá mindent.

Öt évvel ezelőtt megtette az első lépést: megnagyobbította az ajkait. Egy rutinszerű, hétköznapi beavatkozás. Senki sem gondolta volna, hogy ez lesz a kezdete egy olyan útnak, amelyről később alig talál majd vissza. Hiszen ami egyszer megtörténik, könnyű megismételni. A második után pedig jön a harmadik… és így tovább.

Az ajkak után jöttek az orcák. Majd az állformálás. Injekciók, feltöltések, simítások — mind újabb és újabb eljárások. Minden tükörbe nézésnél úgy érezte, hogy már majdnem elérte azt a képet, amelyet magáról elképzelt. Csak még egy pici korrekció, még egy apró beavatkozás… és talán végre tökéletes lesz.

Öt év alatt összesen közel 10 000 dollárt költött el. Nem utazásokra, nem tanulásra, nem jövőépítésre. Hanem azokra a beavatkozásokra, amelyek lassan, észrevétlenül alakították át természetes arcvonásait egy egyre mesterségesebb maszkká.

Azok, akik ismerték őt korábban, gyakran mondják: „Régen valódi szépség volt.”
Az őszinte arcvonások, a természetes mimika, a finom aszimmetria — mindez különlegessé tette. Ma ezek többsége már alig látszik a sok módosítás alatt.

A legriasztóbb mégis az, hogy ő maga már nem érzékeli, mennyire messzire jutott. Úgy gondolja, még nincs kész. Hogy még mindig van mit javítani, finomítani. Mintha a tökéletesség határa mindig egy lépéssel tovább tolódna, valahányszor közelebb kerül hozzá.

Így lett az egykor egyszerű, boldog életre vágyó lányból egy nő, aki saját illúziójában ragadt. Miközben környezete döbbenten figyeli átalakulását, ő tovább halad ezen az úton, nem értve, hogy minden újabb beavatkozással egy kicsit jobban eltávolodik attól, aki valójában volt.

Az ő története figyelmeztetés mindenkinek.
Arra, milyen könnyen torzíthatja el az önképet a közösségi média hamis világa. Arra, hogy a tökéletesség hajszolása gyakran túl nagy áldozattal jár. És hogy az ember könnyen elveszítheti azt, ami a legértékesebb — a saját természetességét, egyediségét és valódi szépségét.