Rex már régóta nemcsak a szeme volt, hanem a biztonsága, az iránytűje és az egyetlen lény, akiben feltétel nélkül megbízott.

A férfi a jól ismert járdán haladt előre. Botja rendszeresen koppant a talajon, Rex pedig egy lépéssel előtte ment, enyhén megfeszített pórázzal, teljes figyelemmel. Semmi sem utalt arra, hogy az aznapi séta rövid időn belül életveszélyes helyzetté válik.

Néhány órával korábban váratlanul beszakadt az út egy csőtörés miatt. A föld megcsúszott, és a járda közepén mély, sötét gödör tátongott. A munkások még nem érkeztek vissza, nem volt kordonszalag, figyelmeztető jelzés – csak egy nyitott üreg, amely veszélyesen közel helyezkedett el a gyalogosok útvonalához.

Rex hirtelen megállt. Teste megfeszült, fülei előre meredtek. A férfi azonban semmit sem érzékelt, így egy lépéssel tovább haladt.

A botja váratlanul a semmibe csúszott.

A következő pillanatban a föld eltűnt a lába alól. Az idős férfi elveszítette egyensúlyát, megbillent, majd egy tompa puffanással lezuhant a mély gödörbe. A hangja visszhangzott a földfalakról.

És akkor Rex olyat tett, amit senki nem várna egy vakvezető kutyától.

Hangos, kétségbeesett ugatással próbált segítséget hívni. De az utca üres volt. Nem jött válasz. Egyetlen ember sem hallotta.

Rex a gödör széléhez rohant, lenézett, és meglátta gazdáját a mélyben. A férfi oldalán feküdt, nehezen lélegzett. A kutya pár másodpercig tanácstalanul állt – mintha mérlegelte volna, mit szabad tennie és mit kell.

Aztán habozás nélkül leugrott.

A zuhanás fájdalmas volt; Rex lábai megcsúsztak a nedves földön, a teste szennyeződéssel borítódott be. De azonnal felpattant, és odasietett gazdájához. Finoman megnyalta az arcát, meggyőződött róla, hogy még él, majd a kabátjánál fogva próbálta jobb pozícióba húzni.

Ez a mozdulat nem volt része a kiképzésének. Csak a tiszta, ösztönös ragaszkodás vezette.

Ezután Rex újra ugatni kezdett. Ismét és ismét, egyre erősebben, egészen addig, amíg a hangja érdes és fájdalmas nem lett.

Végül valaki meghallotta.

Egy fiatal nő, aki a távolból haladt, észrevette, hogy valami mozog a mély gödörben. Amikor közelebb lépett, elsápadt: egy férfi feküdt odalent, mellette pedig egy kutya próbálta kétségbeesetten életben tartani.

Azonnal hívta a mentőket. A közelben dolgozó munkások is odasiettek, majd a tűzoltók percek alatt megérkeztek. Eközben Rex egy pillanatra sem hagyta magára gazdáját – nyugtatta, mellette ült, őrizte.

Amikor a férfit kiemelték, Rex próbált vele együtt feljutni, kaparta a földfalat, mintha attól félt volna, hogy elveszítik egymást. Végül külön hevederrel őt is felhúzták.

A felszínen a férfi első szavai alig hallhatóak voltak, de annál mélyebbek:

– Kérem… hol van Rex? Nélküle nem megyek sehová…

Amikor a kutyát odaengedték hozzá, a férfi remegő kézzel megsimogatta Rex fejét, és halkan így szólt:

– Te mentettél meg… te vagy az én életem.

Később az orvosok megerősítették: ha a kutya nem reagál ilyen gyorsan, az idős férfi súlyos sérülései miatt nem élte volna túl. Rex aznap hőssé vált minden jelenlévő szemében.

A gazdájának azonban sokkal több volt:
a fény a sötétségben, a társa, a védelmezője – és a bizonyíték arra, hogy a kutyahűség határokon túli, megmagyarázhatatlan és rendíthetetlen.