Az átalakulása annyira döbbenetes, hogy sokan egyszerűen nem hiszik el, hogy ugyanarról az emberről van szó.

A férfit Julien Bastiennek hívták. Csendes, visszahúzódó és szerény ember volt, aki soha nem akart a figyelem középpontjába kerülni. Egy kis műhelyben dolgozott, nyugodt életet élt, kerülte a konfliktusokat és a zajt. Olyan ember volt, akit a tömegben senki nem venne észre: finom arcvonások, szelíd tekintet, halk beszéd. De egyetlen éjszaka örökre megváltoztatta a sorsát.

Egy esős, hideg este vezetés közben elveszítette az irányítást az autója felett. Az út csúszós volt, a látási viszonyok pedig rémesek. A kocsi megcsúszott, letért az útról, és többször átfordult, mielőtt teljesen összeroncsolódva megállt. A mentők alig hittek a szemüknek, amikor meglátták, milyen állapotban van.

Julien súlyos sérülésekkel került kórházba. A teste tele volt mély vágásokkal és égési sebekkel, a bőrét szinte felismerhetetlenné tették a repedt üvegszilánkok és a rövidzárlat okozta lángok. Az orvosok megmentették az életét, de már akkor tudták: a külseje soha nem lesz a régi.

Hónapokig nem volt hajlandó tükörbe nézni. Félt attól, amit látni fog. Félt attól, hogy szembesülni kell új, összetört önmagával. A teste idegennek tűnt, mintha nem is az övé lett volna. Amikor végül mégis megpillantotta a saját arcát, az a pillanat olyan sokkoló volt, hogy percekig mozdulni sem tudott.

A tükörből egy másik ember nézett vissza rá — tele hegekkel, torz vonásokkal, fájdalommal. Julien akkor döntötte el: ha nem kaphatja vissza a régi arcát, akkor megalkot egy újat. Egy olyat, amely felett ő maga rendelkezik.

Az első tetoválás apró volt, a vállán kapott helyet. A megújulás jelképeként választotta. Aztán jött egy újabb, majd még egy. És a folyamat, amely kezdetben menekülés volt a fájdalom elől, lassan átalakult küldetéssé. Minden tűszúrás, minden vonal segített eltakarni a múltat.

A tetoválóművészek szerint Julien hihetetlen erejű ember volt. Órákon át mozdulatlanul ült, miközben testének újabb és újabb részei telték meg festékkel. Mintha az átdöfött bőr nem fájdalmat, hanem megkönnyebbülést hozott volna számára. Minden motívumnak jelentése volt, de ő ritkán magyarázta el őket. Azt mondta, a történeteket nem kell kimondani — elég, ha a bőrén élnek tovább.

Mire végzett, a felismerhetetlen átalakulás befejeződött. Ma már testének 95%-át tetoválások borítják, amelyek együtt egy drámai, lenyűgöző és egyben megrendítő vizuális műalkotást alkotnak. Az arca, amely valaha egyszerű és visszafogott volt, most összetett vonalakkal és szimbólumokkal teli maszk, amely eltakarja múltját, de megmutatja új identitását.

Az emberek megdöbbenve fordulnak utána az utcán. Van, aki csodálattal, van, aki félelemmel, de közömbös senki nem marad. Julien, aki egész életében láthatatlan volt, ma már senki számára nem kerülhető el.

Ha megkérdezik, megbánta-e a döntését, mindig ugyanazt válaszolja:
„Nem. A baleset elvette a régi életemet, de adott egy új arcot, egy új történetet. És én végre az vagyok, akivé válni akartam.”

Így lett a tragédia egy újjászületés kezdete. Egy olyan férfi története, aki a fájdalomból erőt kovácsolt, és saját testéből alkotott új identitást.