Nem volt kiabálás, sem nyílt vita, de a levegőben érezhető volt a számítás. Kinek a telek, kinek a ház, ki milyen jövőbeli haszonnal kalkulál.
Amikor Lina, az unoka került sorra, a közjegyző tárgyilagos hangon közölte: rá egy régi, rugós matrac maradt a padlásról.
A szobában kínos csend lett. A nagybácsi elmosolyodott, a nagynéni lesütötte a szemét. Valaki még azt is megjegyezte, hogy jobb lenne azonnal kidobni azt az ócska darabot, és venni Linának valami hasznosat. Lina azonban nemet mondott. Hazavitte a matracot.
A műhelye kicsi volt és zsúfolt. Régi fa, viasz, por és kihűlt kávé illata lengte be. Székeket, komódokat újított fel megrendelésre. A munka nem mindig volt bőséges, a pénz pedig szűkösen érkezett. A matrac szinte az egész padlót elfoglalta, útban volt, mégis úgy döntött, hogy legalább a tölteléket felhasználhatja majd.
A matrac nehéz és piszkos volt, a szövet elhasználódott. Lina óvatosan felvágta a varrásokat, rétegről rétegre bontotta szét a belsejét. Igyekezett nem belélegezni a port.
Egyszer csak a kés pengéje valami keménybe ütközött. Nem rugó volt, nem fa.
Kezével széthúzta a tölteléket, és megdermedt. A matrac belsejében egy gondosan becsomagolt csomag lapult, viaszos papírba tekerve, kifakult szalaggal átkötve. Nyilvánvaló volt, hogy nem véletlenül került oda.
Lina lassan kibontotta.
Először megsárgult borítékokat talált. Aztán egy vastag bankjegyköteget. Elakadt a lélegzete. Soha életében nem látott ennyi pénzt egyben.
A pénz alatt egy kopott, kék fedelű füzet feküdt. Már az első sorból felismerte nagymamája kézírását.
„Ha ezt olvasod, akkor a matrac végül hozzád került.”
Lina leült a poros padlóra, és olvasni kezdett. A nagymama arról írt, hogy érezte a családban a feszültséget. Hogy egyre többet beszéltek az örökségről még az ő életében. Hogy néhány látogatás már nem róla, hanem a házról szólt.
„Te voltál az egyetlen, aki nem a papírok miatt jött hozzám” – írta. „Te csak beszélgetni akartál.”
A pénz az ő évek alatt félretett megtakarítása volt. Apránként gyűjtötte össze, eladott néhány ékszert, takarékoskodott a nyugdíjából. Nem bízott sem a bankokban, sem bizonyos családtagokban.
A következő oldalak azonban még nyugtalanítóbb részleteket tartalmaztak. A nagymama leírta, hogy néhány rokon megpróbálta rávenni egy ajándékozási szerződés aláírására. Azzal érveltek, hogy így „egyszerűbb” lesz minden. Ő azonban nemet mondott.
A borítékokban ott voltak a már előkészített dokumentumok másolatai. Az aláírások a kedvezményezettek részéről szerepeltek rajtuk. A nagymamáé hiányzott.
Lina keze megremegett.
A füzet végén egy utalás állt egy újabb végrendeletre, amelyet egy banki trezorban helyeztek el. Ügyvéd segítségével Lina előkereste. A dokumentum egyértelmű volt: a ház és a telek őt illeti, és ha bármilyen nyomásgyakorlás bizonyítást nyer, a végrendelet azonnal érvénybe lép.
A család számára ez sokkoló fordulat volt.
Először tagadták, majd próbálták rábeszélni Linát, végül érzelmi zsarolással éltek. A családi összetartásról beszéltek. De a papírok mindent bizonyítottak.
Lina a pénzt a műhely bővítésére fordította. Egyre több megrendelést kapott, a munkája ismertté vált. A matracot azonban nem dobta ki. Kitakarította, megjavította, és meghagyott rajta egy apró, alig látható varrást – pontosan ott, ahol a csomag rejtőzött.
Az a régi matrac, amelyet mindenki értéktelen kacatnak tartott, végül az igazság és a nagymamai előrelátás jelképe lett.
És Lina megtanulta: néha éppen az a tárgy rejti a legnagyobb titkot, amelyet mások semmibe vesznek.
Отправить ответ