A részletes vizsgálatok és az azonnali további kivizsgálások után kiderült, hogy egyáltalán nem ártalmatlan duzzanatról vagy apró sérülésről van szó. Az orvosok egy ritka és veszélyes elváltozásra gyanakodtak: egy mélyen az íny szöveteiben elhelyezkedő éreredetű daganatra, úgynevezett hemangiómára. A legnagyobb veszélyt az jelentette, hogy ez a képződmény gyors növekedésnek indult. Egy csecsemő esetében ez hirtelen vérzést, a légutak elzáródását, sőt életveszélyes állapotot is okozhat.

Amikor az édesanyának elmagyarázták a lehetséges következményeket, szinte megszédült. Az orvosok nem szépítettek: ha még egy kicsit vár, könnyen tragédia történhetett volna. Elég lett volna, ha a daganat éjszaka vagy etetés közben megreped — a kisbaba akár meg is fulladhatott volna. A nő zokogva hallgatta a szavakat, és ekkor döbbent rá, milyen hajszálon múlott a fia élete.

Maxot azonnal kórházba szállították. A steril falak, a vakító fények, a folyamatos vizsgálatok és a sebészekkel folytatott megbeszélések az anya számára egy véget nem érő rémálommá váltak. Alig aludt, folyamatosan a kiságy mellett ült, és minden egyes lélegzetvételre figyelt. Egy apró moccanás vagy halk sírás is pánikot váltott ki belőle.

A műtétet a lehető leghamarabb elvégezték. Az orvosok őszintén közölték: a várakozás túl veszélyes, ugyanakkor egy kilenc hónapos csecsemő operálása komoly kockázatokkal jár. Amikor az anya aláírta a beleegyező nyilatkozatot, remegett a keze, és nem tudta visszatartani a könnyeit. Egyetlen gondolat járt a fejében újra és újra: „Mi lett volna, ha nem veszem észre? Ha azt gondolom, hogy ez nem fontos?”

A műtét a vártnál hosszabb ideig tartott. A műtő ajtaja előtt az idő szinte megállt. Minden lépés a folyosón összeszorította a szívét. Amikor végre kilépett az orvos, és közölte, hogy a beavatkozás sikeres volt, és a gyermek állapota stabil, az anya térdre rogyott a megkönnyebbüléstől.

Max szerencsére gyorsan gyógyulni kezdett. Az orvosok azonban figyelmeztették: az ilyen esetek nem ritkák. Sok szülő nem veszi észre időben a szájban megjelenő elváltozásokat, vagy a fogzás számlájára írja, esetleg ártalmatlan irritációnak gondolja őket. Néha ez végzetes hibához vezet.

Ma az édesanya azért osztja meg a történetét, hogy másokat figyelmeztessen. Arra kéri a szülőket, legyenek éberek: nézzék meg a baba száját, figyeljék az íny színét, az ismeretlen kinövéseket és a viselkedés megváltozását. Ha egy gyermek gyakran nyúl a szájához, ok nélkül sír, vagy elutasítja az ételt, az komoly baj jele lehet.

„Még most is kiráz a hideg, ha belegondolok, mi történhetett volna” — mondja az anya. „Egyetlen pillanatnyi figyelem megmentette a fiam életét. Soha ne becsüljük alá az apró jeleket, mert néha ezek választják el az életet a haláltól.”

Ez a megrázó történet emlékeztet arra, hogy a veszély gyakran ott rejtőzik, ahol a legkevésbé számítunk rá — és hogy a szülői odafigyelés szó szerint életet menthet.