A világ egyetlen pontra zsugorodott: az arcára. Arra az arcra, amelyet alig egy órával korábban még idegesen, az út szélén állva látott. Most azonban ott ült a bírói emelvény mögött: egyenes tartással, hideg tekintettel, gondosan hátrafogott hajjal, fekete talárban, amely könyörtelen tekintélyt sugárzott.

Felismerte őt.

Csak egy apró rezdülés árulta el. Egy pillanatnyi bizonytalanság a szemében. Kevesebb mint egy másodperc volt, de Lucas számára végtelennek tűnt. Aztán az arca ismét zárttá, kifejezéstelenné vált.

— A tárgyalást megnyitom — mondta nyugodt, hivatalos hangon.

Ez már nem a reggeli nő hangja volt. Nem volt benne fáradtság, sem hála. Csak hatalom és fegyelem.

Lucas leült, ujjai görcsösen szorították az immár üres aktatáskát. A szíve vadul vert. Automatikusan a zakója belső zsebéhez nyúlt.

Üres volt.

Az USB-meghajtó.

Jeges rémület futott végig rajta.

Emlékképek villantak fel: olajos kezek, sietség, a bicikli a falnak támasztva… és az a halvány mosoly, mielőtt a nő elhajtott. A piros szedán. Az anyósülés.

Az adathordozó mindent jelentett. Bizonyítékot. Az egyetlen esélyt. Nélküle már előre el volt ítélve.

— Perrin úr — szólalt meg a bíró —, készen áll?

Felállt. A térdei remegtek.

— Igen, Elnök asszony — felelte rekedten.

Salvetti ügyvéd magabiztos mosollyal figyelt. Már győztesnek hitte magát. Chloé Aguilar lehajtott fejjel ült, mintha nem bírná elviselni a pillanatot.

A tárgyalás elkezdődött.

Vádak, paragrafusok, hideg, kiforgatott tények követték egymást. Lucas hallotta a szavakat, de nem tudott rájuk figyelni. Újra és újra a bíróra nézett. Arra a nőre, akinek segített anélkül, hogy gondolkodott volna. Arra a nőre, aki most az ő sorsáról döntött.

És ekkor minden megváltozott.

Egy szokatlan szünet. A bíró kissé előrehajolt, mintha végleges döntést hozna.

— A bíróság tíz perc szünetet rendel el — mondta váratlanul.

Mormogás futott végig a termen. Salvetti összevonta a szemöldökét.

A bíró felállt, és egy oldalsó ajtón távozott. Vissza sem nézett.

Lucas mozdulatlanul ült.

Néhány perccel később az ajtó újra kinyílt. A bíró visszatért. A kezében egy apró, fehér tárgy volt.

Az USB-meghajtó.

— A tárgyalás folytatása előtt — kezdte, hangjában először érezhető feszültséggel — a bíróság új, döntő jelentőségű bizonyíték birtokába jutott.

Halálos csend ereszkedett a teremre.

Lucas szeme megtelt könnyel. Nem tudta, megkönnyebbülést vagy félelmet érez.

— Ezt az eszközt ma reggel veszítette el, Perrin úr — folytatta a bíró. — Véletlenül találtam meg. Túl későn ahhoz, hogy azonnal visszaadjam… és túl korán ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyjam a tartalmát.

Salvetti felpattant.

— Elnök asszony, ez elfogadhatatlan!

A bíró ránézett. A tekintete elég volt ahhoz, hogy azonnal visszaüljön.

— Az elfogadhatatlan az, amikor hazugságra épül egy vád. Üljön le.

A felvétel elindult.

Amit a jelenlévők láttak, darabokra szedte az ügyet. Hangfelvételek, dátumok, bizonyítékok manipulációról és hamisításról. Döbbent sóhaj futott végig a termen. Chloé az arcába temette a kezét.

Kevesebb mint egy óra múlva megszületett a döntés.

Minden vádat ejtettek.

Lucas állva maradt, képtelen volt felfogni. Szabad volt.

Amikor a terem kiürült, a bíró odalépett hozzá.

— Néha — mondta halkan — egy apró döntés… megállni és segíteni egy idegenen… sokkal többet határoz meg, mint hinnénk.

Lucas ránézett, és hosszú idő után először mosolygott félelem nélkül.

Megmentett egy nőt, anélkül hogy tudta volna: ő fog dönteni a jövőjéről.

És a nő megváltoztatta az életét, mert egy reggelen valaki nem ment tovább.