Kiválasztotta a tengerparti üdülőhelyet, lefoglalta a szállodát, és megvette a kétszemélyes utazási csomagot. Az iratokat az autóban rejtette el, egy munkadokumentumokkal teli mappa alá. A feleségének pedig előre elkészített egy hamis, sürgős kiküldetési megbízást.

Aznap este fáradt arccal tért haza.
– Holnap el kell utaznom egy váratlan üzleti útra – mondta nyugodtan.

A felesége csak bólintott. Az utóbbi hónapokban Arthur hideg volt, ingerlékeny, szinte idegen. Ő azonban annyira biztos volt a hazugságában, hogy fel sem merült benne: a nő már régóta tud mindent.

A gyanú nem egyik napról a másikra született. Az ösztönei azt súgták, hogy nem a munka az oka a változásnak, hanem egy másik nő. Csak bizonyíték nem volt. Egészen addig az éjszakáig.

Amikor Arthur mélyen elaludt, a felesége csendben lement a garázsba. Zseblámpával átkutatta az autót. Néhány perc is elég volt. Megtalálta az utazási utalványt két főre – rajta a szerető neve, félreérthetetlenül feltüntetve.

Egy pillanatra megdermedt. Nem sírt. A felismerés hidegen érte. Ezután visszament a lakásba, és hosszú ideig ült egyedül a konyhában, a csenddel szembenézve.

Rendezhetett volna jelenetet. Kiabálhatott volna, hívhatta volna azt a lányt.
De másképp döntött.

Reggel minden a megszokott rendben zajlott. A kávé elkészült, az iratok rendezetten feküdtek az asztalon. Mellette egy rövid üzenet:
„Jó utat az üzleti útra. Vigyázz magadra.”

Arthur megkönnyebbült. Sem kérdés, sem vád. Egy gyors puszit adott a felesége arcára, és elindult – meg volt győződve róla, hogy a titka biztonságban van.

Már a repülőtéren üzent a szeretőjének:
„Minden rendben ment. Nem sejt semmit.”

Nem tudta, hogy ugyanebben a pillanatban a felesége közzétette az igazságot.

Nyugodtan. Tárgyilagosan. Kiabálás és sértések nélkül.
Dátumok, hazugságok, a hamis kiküldetés, a megtalált utazás, a másik nő neve, és bizonyítékok, amelyeket hónapokon át türelmesen gyűjtött.

A végén mindössze egy mondat állt:
„Túl sokáig hallgattam.”

A hatás azonnali volt. Családtagok, barátok, kollégák – mindenki megtudta az igazat. Még a szerető is, aki Arthur mellett ült a hotelben, elsápadt, amikor elolvasta a bejegyzést. Szó nélkül összepakolt és elment.

Arthur egyedül maradt. Idegen országban, bontatlan pezsgővel és romokban heverő élettel.

Néhány nappal később hazatért. Az otthon üres volt. Nem maradtak ruhák, képek, emlékek. Az asztalon egy boríték feküdt. Benne: a válási papírok és egy rövid üzenet:

„Szabadságra vágytál. Most már a tiéd.
Én pedig önmagamat választottam.”

Csak ekkor értette meg igazán: a legnagyobb fájdalmat nem a leleplezés okozta.
Hanem az a tudat, hogy a nő, akit naivnak hitt, mindent tudott.
És csendben elment. Méltósággal. Végleg.