A jegyző odahajolt a bíróhoz, és néhány szót suttogott a fülébe. A bíró arca először az egész per alatt megfeszült. Olyan csend lett a teremben, hogy tisztán hallani lehetett, ahogy hátul valaki idegesen megmozdít egy széket.

— Új tanú jelentkezett meghallgatásra. Azonnal — mondta a bíró határozott hangon.

Három ember lépett be. Egy férfi a mentőszolgálat egyenruhájában, egy nő vastag iratköteggel a kezében, és egy fiatal férfi bekötött karral. A szívem összeszorult. Azonnal felismertem őt. Ott volt azon a napon. Ő tartotta bennem a lelket, miközben a karomban volt a gyermek, és valaki hívta a mentőket.

Az ügyvédem felállt.

— Tisztelt Bíróság, kik ezek az emberek? — kérdezte.

— A mentőszolgálat képviselői és szemtanúk — felelte a bíró. — Úgy tűnik, olyan bizonyítékokat hoztak, amelyek eddig nem szerepeltek az aktákban.

A mentős előrelépett. Nyugodtan, tárgyilagosan beszélt. Elmondta, hogy minden magasból történt esést hivatalosan dokumentálnak, és a környék térfigyelő kameráinak felvételeit mindig átvizsgálják. Ezután kérte, hogy játsszák le az egyik felvételt.

Amikor a videó megjelent a képernyőn, a gyermek anyja elsápadt.

A képek mindent elárultak.

Egy nyitva hagyott ablak az ötödik emeleten. Egy kisbaba egyedül áll a párkányon. Nincs mellette felnőtt. Néhány másodperccel a zuhanás előtt egy férfi lép be a szobába… majd kimegy. Az apa. Felügyelet nélkül hagyva a gyermeket.

Aztán a zuhanás.

Majd én. Futok. Felemelem a kezem. A becsapódás.

Mormogás futott végig a termen. Valaki felszisszent.

De ezzel még nem volt vége.

A nő az iratokkal bemutatkozott: a gyermekvédelem munkatársa volt. Elmondta, hogy a család már korábban is a hatóságok látókörében volt. Többszöri bejelentés érkezett: kiabálás, elhanyagolás, a gyermek magára hagyása. Vizsgálat indult, de nem zárult le időben.

Ezután a fiatal férfi kapott szót. Lesütötte a szemét, és bevallotta: a szülők pénzt ajánlottak neki, hogy hamis vallomást tegyen. Azt akarták, mondja azt, hogy én okoztam sérülést a gyermeknek. Ő visszautasította. Azért jött el, mert nem tudott tovább együtt élni a hallgatással.

Az apa felugrott, és kiabálni kezdett, hogy minden hazugság. Az anya sírva roskadt össze a székén. A bíró erélyesen rendre utasította a termet.

A tárgyalást felfüggesztették.

A várakozás végtelennek tűnt.

Amikor a bíróság visszatért, remegett a kezem. Az ítélet egyértelmű volt. A keresetet ellenem teljes egészében elutasították. Az ügyet továbbították az ügyészségnek. A szülők ellen súlyos gondatlanság és bírósági megtévesztési kísérlet miatt indult eljárás. A gyermeket azonnal védelem alá helyezték.

Nem éreztem megkönnyebbülést. Csak ürességet. És mérhetetlen fáradtságot.

A tárgyalás után még egyszer láttam őt. A kisbabát. Egy ideiglenes nevelőszülő karjában volt. Nevetett, és felém nyújtotta a kezét. Fogalma sem volt arról, milyen közel került a halálhoz. És arról sem, milyen közel kerültem én ahhoz, hogy bűnösnek bélyegezzenek.

Aznap megértettem egy kegyetlen igazságot: megmenthetsz egy életet, és mégis vádlott lehetsz. Megteheted a helyes dolgot, és mégis büntetést kaphatsz.

De ha visszafordíthatnám az időt, újra megtenném.

Gondolkodás nélkül.

Mert egy emberi élet többet ér a félelemnél, a hazugságoknál és a pereknél.
És néha a bátorság nem más, mint ott lenni… a megfelelő pillanatban, kitárt karokkal.