De ahelyett, hogy sírt vagy jelenetet rendezett volna, csak halványan elmosolyodott, és kiment a konyhába reggelit készíteni a „szerelmeseknek”.
Sem a férj, sem a szerető nem sejtette, hogy ezt a reggelt soha nem fogják elfelejteni.
Anna hajnalban érkezett haza egy kimerítő műszak után. Fáradt volt, csak egy forró zuhanyra és alvásra vágyott. Amikor azonban belépett a lakásba, azonnal érezte, hogy valami nincs rendben.
Az előszobában, Márk cipői mellett, egy ismeretlen nő magas sarkú cipője állt. A fogason egy világos női kabát lógott. A hálószoba felől tompa nevetés hallatszott, az ágy ismerős nyikorgása, suttogás. A levegőben édeskés parfümillat terjengett — nem az övé.
Megállt a hálószoba ajtaja előtt. Egy pillanatra lehunyta a szemét, majd lenyomta a kilincset.
A közös ágyukban ott feküdt a férje és egy idegen nő. Félmeztelenül, zavartan, túl közel egymáshoz. Márk arca elsápadt. A nő gyorsan magára húzta a takarót.
Anna nyugodtan nézett rájuk. Nem kiabált. Nem sírt. Nem vádaskodott.
– A konyhában leszek – mondta halkan. – Öltözzetek fel. Beszélnünk kell.
A konyhában felkapcsolta a villanyt, elővette a tojásokat, kenyeret, vajat. A kés egyenletesen koppant a vágódeszkán. A serpenyőben sercegett az olaj. Három tányért tett az asztalra. Három csészét. Három villát.
Amikor beléptek, már ült, és kávét töltött.
– Foglaljatok helyet – mondta nyugodtan. – Kár lenne, ha kihűlne.
Márk idegesen leült. A szerető kerülte Anna tekintetét.
– Tudod, Márk – kezdte Anna csendesen –, már régóta tudok rólatok.
A férfi megdermedt.
– A titkolózásod, a késői hazajárás, a „munka miatti” hétvégék… Túlságosan is átlátszó volt.
A nő halkan megszólalt:
– Akkor miért hallgatott?
Anna ránézett.
– Mert az emberek akkor hibáznak a legtöbbet, amikor azt hiszik, biztonságban vannak. Biztos akartam lenni a döntésemben.
Elővett egy dossziét, és az asztalra tette.
– Itt vannak a válási papírok. Három hete előkészítettem. A lakás az én nevemen van. A bankszámlákat tegnap lezártam. A holmid össze van csomagolva az előszobában.
A konyhában dermedt csend lett.
– Ezt nem gondolhatod komolyan… – suttogta Márk.
– De igen – felelte Anna nyugodtan. – Nem haragszom. Csak nem akarok tovább hazugságban élni.
A szerető hirtelen felállt, felkapta a táskáját, és szó nélkül elrohant.
Márk egyedül maradt.
– Nem szeretsz már? – kérdezte megtörten.
Anna néhány másodpercig hallgatott.
– Szerettelek. De megtanultam jobban tisztelni önmagamat.
A kezébe adta a tollat.
Márk aláírta.
Amikor az ajtó bezárult mögötte, Anna egy ideig mozdulatlanul állt. Aztán kinyitotta az ablakot. A hajnali friss levegő beáramlott a lakásba. Leszedte a harmadik tányért az asztalról, és töltött magának még egy csésze kávét.
Nem sírt.
Valami egészen mást érzett — megkönnyebbülést.
Néha az árulás nem összetör. Néha felszabadít.
És az a reggeli valóban felejthetetlen maradt.
Nem a kiabálás miatt.
Nem a könnyek miatt.
Hanem azért, mert amikor mindenki botrányt várt, egy nő a méltóságot választotta. És ez fájdalmasabb volt, mint bármilyen ordítás
Отправить ответ