A monitor, amely eddig csak egyenes vonalat mutatott, gyenge, de egyértelmű jelet adott: apró, bizonytalan, de valódi szívverést. Az orvosok, akik a szobában álltak, megdermedtek, nem hittek a szemüknek. Az egyikük közelebb lépett, ellenőrizte a gépeket — minden rendben volt. A szív valóban elkezdett dobogni.

Az anya sikoltva fakadt ki, de nem félelemből, hanem kontrollálhatatlan örömében. Könnyei végigfolytak az arcán, az apa pedig végre, érzelmei eluralkodása alatt, letérdelt a fiú ágya mellé. Riko, a fiú kutyája felállt, mintha érezte volna a győzelmet, és elkezdett a szobában körbe-körbe futni, halkan ugatva, a szülők kezét nyalogatva.

Az orvosok azonnal reagáltak: szorosan figyelték az életjeleit, beállították a gépeket, de a szív továbbra is stabilan és szabályosan vert. Senki a személyzetből soha nem látott még hasonlót — az állapot, amelyet gyakorlatilag gyógyíthatatlannak tartottak, fokozatosan javulni kezdett.

Másnap a fiú apró mozdulatokkal megmozdította az ujjait, néhány órával később pedig kinyitotta a szemét. Az első, amit meglátott, Riko volt — a kutya szemei tele voltak örömmel és hűséggel. „Riko… itt vagy…”, suttogta gyenge hangon. A kutya, mintha minden szót megértett volna, az orrával hozzásimult az arcához, halk örömköhögéssel reagálva.

A csoda gyorsan elterjedt az egész kórházban. A szülők, akik már készen álltak arra, hogy búcsút vegyenek a fiuktól, nem hitték a szemüknek. Az orvosoknak el kellett ismerniük: az orvostudomány tehetetlen a barátság és a szeretet erejével szemben, amit semmilyen műszer nem képes mérni.

Egy héttel később a fiú már az ágyban ült, Riko pedig mindig mellette volt. Még a legszigorúbb orvosok is észrevették, hogy amikor a kutya jelen van, az életjelei stabilabbak, és jobban reagál. Úgy tűnt, hogy Riko nemcsak az életét adta vissza a fiúnak, hanem reményt is a mindazoknak, akik elvesztették.

Egy hónappal később a fiú végre felállt az ágyból, és megtette az első lépéseit, az apa kezét fogva. Riko mellette futott, mintha minden lépését vigyázta volna. „Ő visszaadta az életemet”, suttogta az anya, nem tudva visszatartani az örömkönnyeit. A kórházban senki sem kételkedett többé: néha az igazi csodák ott történnek, ahol senki sem várja — egy gyermek szívében és egy hűséges barátban.