Az ilyen embereket túl jól ismerte. Akik a leghangosabban nevetnek, azok omlanak össze először, amikor a valóság hirtelen szembefordul velük.

Lassan becsukta az ölében fekvő irattartót. Az ujjai enyhén megremegtek — nem az ijedtségtől, hanem a kimerültségtől. Attól a fáradtságtól, amely évek küzdelme után gyűlik fel. Nem a kényelemért harcolt, hanem egy alapvető jogért: hogy emberhez méltó életet élhessen.

— Befejeztétek? — kérdezte halkan.

A nevetés egy pillanatra elhalt. A hangja nyugodt volt, szinte hűvös. A legmagasabb fiú közelebb hajolt hozzá, leheletéből olcsó alkohol szaga áradt.

— Tényleg azt hiszed, hogy jogod van itt megszólalni? — gúnyolódott. — Tudod egyáltalán, hol vagy?

Felemelte a tekintetét. Először. A pillantása nem volt könyörgő, sem törékeny. Egyenes volt. Határozott. Az egyikükben furcsa, kellemetlen érzés támadt — mintha nem egy kiszolgáltatott embert nézne, hanem valakit, aki pontosan tudja, kivel áll szemben.

— Bíróságon vagyok — felelte nyugodtan. — Ti pedig a saját döntéseitek következményei miatt.

— Nézzétek csak, filozofál — nevetett fel egy másik.

Ebben a pillanatban a folyosón hirtelen csend lett.

Az egyik tárgyalóterem ajtaja kinyílt, és kilépett egy bírósági végrehajtó, majd két másik férfi követte. Az egyikük egy hivatalos címerrel ellátott mappát tartott a kezében. Mögöttük egy sötét öltönyt viselő férfi jelent meg, botra támaszkodva. Léptei lassúak voltak, mégis határozottak. Azok az emberek, akik eddig elfordították a fejüket, most figyelni kezdtek.

— Megkérdezhetem, mi folyik itt? — szólalt meg nyugodt, de tekintélyt parancsoló hangon.

A fiúk magabiztossága egyetlen másodperc alatt szertefoszlott. A legvakmerőbb egy lépést hátrált.

— Csak vicceltünk… semmi komoly — motyogta.

— Valóban? — fordult a férfi a nő felé. — Anna asszony, minden rendben?

Néven szólította.

A nő bólintott.

— Nem ez az első alkalom — mondta halkan. — De ma sok volt a tanú.

A végrehajtók összenéztek. Az egyikük már jegyzetelt.

— Tájékoztatom önöket — folytatta a férfi, a fiatalokra nézve —, hogy egy igazságügyi szakértőt sértegettek az akadálymentesítés területén. Az ő szakvéleményei több nagy nyilvánosságot kapott ügyben is döntő szerepet játszottak. És mellékesen: ő volt az, aki feltárta az önök korábbi ügyvédjének visszaéléseit.

Nevetésnek nyoma sem maradt.

— Egy apró részlet még — tette hozzá nyugodtan. — A folyosót kamerák figyelik. Hangfelvétellel együtt.

A levegő megnehezedett. Az a pillanat volt ez, amikor mindenki megérti: átlépték a határt.

— Azonnali eljárás indul sértés és fenyegetés miatt — jelentette ki a végrehajtó. — Kérem, fáradjanak velem.

Amikor elvezették őket, a nő egyedül maradt a folyosón. Valaki halkan odasúgta: „Sajnálom.” Egy másik csak bólintott.

A nő a kerekesszékét a tárgyalóterem felé fordította. Aznap a házában építendő rámpáról döntöttek. És ő már tudta, mi lesz az ítélet.

Mert a gyengeség nem a testben van.
A gyengeség a kegyetlenségben rejlik.
Az igazi erő pedig az, ha az ember továbbmegy — akkor is, amikor a világ megpróbálja összetörni.