Azt mondta, veszélyes, és soha, semmilyen körülmények között nem hívhatok szerelőt. Sokáig nem kérdeztem semmit. De azon a napon, amikor ő üzleti úton volt, a készülék végleg felmondta a szolgálatot. Akkor még nem tudtam, hogy ez a meghibásodás menti meg az életünket.

Viktor gyakran volt távol. Hetekre eltűnt, néha minden előzetes figyelmeztetés nélkül. Amikor elment, a lakásban nyomasztó csend maradt utána, és a szabályai tovább éltek bennem. A legfontosabb mindig ugyanaz volt: idegen nem léphet be a lakásba. Különösen nem a légkondicionáló miatt.

Ha megkérdeztem, miért, ridegen válaszolt:
– Ne nyúlj hozzá. Majd én megjavítom.

Aznap, alig néhány órával azután, hogy elutazott, a légkondicionáló furcsa, fémes hangot adott ki. Egy éles csattanás, majd csend. Már az ötödik alkalom volt egy héten belül. Viktor újra és újra „megjavította”, de a készülék mindig tönkrement.

A lakás pillanatok alatt elviselhetetlenül forró lett. A gyerekek a padlón feküdtek, kimerülten, bágyadtan, izzó arccal. Valami nagyon nem volt rendben.

Felhívtam Viktort. Csak sokadik csörgésre vette fel. A háttérben idegen hangokat hallottam, egy nő nevetését… és egy gyerek hangját.

– A légkondicionáló megint elromlott. Hívok egy szerelőt – mondtam határozottan.

– Meg se merd tenni! – kiabálta. – Senki nem jöhet be a lakásba. Megértetted?

A vonal hirtelen megszakadt.

Percekig álltam mozdulatlanul. Aztán mégis hívtam egy szakembert. Egy órával később megérkezett egy férfi, szerszámos táskával. Megvizsgálta a beltéri egységet, létrát állított fel, majd óvatosan levette a burkolatot.

Abban a pillanatban megváltozott az arca. Megfeszült, elsápadt.

– Ki nyúlt ehhez korábban? – kérdezte halkan.

– A férjem. Többször is.

– Hol vannak a gyerekek? – a hangja hirtelen kemény lett.

– A konyhában… Miért?

Nem válaszolt. Elővett egy védőmaszkot, felvette, és csak utána nézett rám. A szemében tiszta félelem volt.

– Asszonyom, fogja a gyerekeket, és azonnal hagyják el a lakást. Most rögtön.

– Mit talált? – suttogtam.

– Ez nem egyszerű meghibásodás. Odabent olyan eszközök vannak, amiknek nem lenne szabad ott lenniük. Egy kamera. Szenzorok. És egy tartály, amelyből valamilyen anyag lassan a levegőbe kerül.

Elszédültem.

– Meg akartak minket mérgezni?

– Fokozatosan. Kis adagokban. Így sokáig észrevétlen marad. A gyerekek a legveszélyeztetettebbek.

Hirtelen minden értelmet nyert. Az állandó fáradtság. A betegségek. Az orvosok tanácstalansága.

Felragadtam a gyerekeket, és kiszaladtunk a lakásból. Semmit nem vittünk magunkkal. Csak a félelmet.

Rövid időn belül megérkezett a rendőrség. A lakást lezárták. Hosszú órákon át hallgattak ki.

Az igazság hamar kiderült. Viktor kettős életet élt egy másik városban. Óriási adósságai voltak. És egy jelentős biztosítás a nevünkön.

Abban bízott, hogy minden természetesnek tűnik majd: hőség, rossz levegő, gyenge egészség.

Amikor letartóztatták, nem ellenkezett. Csak rám nézett, és hidegen ennyit mondott:
– Nem kellett volna beleavatkoznod.

Ha a légkondicionáló azon a napon nem romlik el.
Ha engedelmeskedem neki.
Ha nem hívok szerelőt.

A gyermekeim talán ma már nem élnének.

Most már tudom: a legnagyobb veszély néha nem kívülről jön. Egy fedél alatt él velünk. És megtiltja, hogy kérdezzünk.