A milliárdos felugrott, a szék hangosan csúszott hátra. Az arca elsápadt, a tekintete zaklatott lett.

— Tudja egyáltalán, mit beszél?! — kiáltotta. — Ez őrültség!

— Pontosan tudom, mit mondok — felelte a nő nyugodtan. — Minden nap mellette vagyok. Látom, mit eszik, mit iszik, milyen gyógyszereket kap. És azt is látom, mikor romlik hirtelen az állapota.

Azon volt, hogy hívja az őröket, kidobja őt, és elfelejti ezt az egészet. De a hangjában nem volt félelem, sem kapkodás — csak megdönthetetlen bizonyosság. Ez megállította.

— Folytassa — mondta végül rekedten. — De ha hazudik…

— Már régen észrevettem — folytatta a szolgálólány. — Minden alkalommal, amikor megkapta azt az úgynevezett „támogató oldatot”, az állapota drasztikusan romlott. Fájdalom, hányinger, gyengeség. Egyik este pedig… nem adtam be neki.

A férfi megmerevedett.

— Aznap — mondta a nő — a lánya hetek óta először kért enni. Mosolygott. Azt mondta, jobban érzi magát.

A dolgozószobát fojtogató csend töltötte be.

— Azt akarja mondani, hogy… — suttogta — az orvosok…?

— Nem állítok semmit — szakította félbe csendesen. — Csak elmondom, amit láttam. Az az oldat nem gyógyított. Lassan tönkretette a veséit. Olyan óvatosan, hogy minden ritka, gyógyíthatatlan betegségnek tűnjön.

A milliárdos az asztalra támaszkodott, mintha kicsúszott volna alóla a talaj.

— Miért? — kérdezte alig hallhatóan. — Kinek állna ez érdekében?

A nő egyenesen a szemébe nézett.

— Nemrég megváltoztatta a végrendeletét — mondta. — Vagyonának egy része egy alapítványhoz került volna, amely kapcsolatban áll az egyik klinikával. Azt hiszi, erről senki sem tudott?

Eszébe jutott az orvosok nyomasztó magabiztossága. A hideg pillantások. Az állandó ismételgetés: „már alig maradt idő”.

— Mit tegyek? — kérdezte megtörten.

— Azonnal leállítani ezt a kezelést. Elküldeni ezt az orvosi csapatot. Új vizsgálatokat kérni — máshol. És… — egy pillanatra elhallgatott — bízzon bennem.

Aznap éjjel olyat tett, amit korábban elképzelni sem tudott. Megszakította a terápiát, titokban egy másik városba vitte a lányát, és teljes kivizsgálást követelt.

Három nappal később megtörtént a „megmagyarázhatatlan”. Az értékek javulni kezdtek. A vesék működése stabilizálódott. A láz eltűnt. A kislány hosszú idő után először felkelt, és egyedül odasétált az ablakhoz.

Egy hónap múlva a halálos diagnózist teljesen visszavonták.

Két hónappal később hivatalos nyomozás indult. Kiderült, hogy a „támogató oldat” tiltott, kísérleti készítmény volt. Több gyermek halt meg különböző országokban ugyanígy — hivatalosan ismeretlen betegségben.

A milliárdos elvesztette a nyugalmát, a bizalmát és az illúzióit. De megmentette a legfontosabbat — a lányát.

A szolgálólány csendben távozott. Soha nem tudta meg, hová ment. Visszautasította a pénzt, az ajándékokat, a hálát.

Búcsúzóul csak ennyit mondott:

— Néha nem azok mentenek meg, akiknek címeik és diplomáik vannak. Hanem azok, akik valóban figyelnek… és látnak.

És valahányszor meghallotta a lánya nevetését, tudta: ha azon az estén nem nyit ajtót egy egyszerű szolgálólánynak, ezt a nevetést soha többé nem hallotta volna.